Prágában egyeztettek a V4-ek védelmi miniszterei
A koronavírus-járvány újra bebizonyította, hogy a visegrádi országokban a katonákra és a hadseregekre a nehéz helyzetekben mindig lehet számítani – hangzott el szerdán Prágában a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák védelmi minisztérium tárcavezetőinek sajtótájékoztatóján.
A miniszterek egybehangzóan arra is rámutattak: hiba lenne, ha a koronavírus okozta gazdasági gondok következtében a kormányok a hadsereg fejlesztésén próbálnának meg takarékoskodni.
„A magyar kormány álláspontja ebben egyértelmű. A koronavírus-járvány nem befolyásolja a magyar honvédség fejlesztését” – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter újságírók előtt.
Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter, a találkozó házigazdája szerint a négy minisztériumi vezető megegyezett abban, hogy folytatni fogják a közös lőszerbeszerzési projektet, és a lehetőségek szerint még az év végéig be is fejezik.