Szíriában nyoma veszett a Reuters hírügynökség két tudósítójának
A Reuters libanoni származású munkatársai több napot forgattak Szíriában. Szombat este vesztette el a kapcsolatot velük a Reuters szerkesztősége, alig egy órával azt megelőzően, hogy a két újságírónak a tervek szerint át kellett volna lépnie a szíriai-libanoni határt.
Szíriában nyoma veszett a Reuters két tudósítójának – jelentette be a brit hírügynökség főszerkesztője, Stephen Adler vasárnap Londonban.
Adler főszerkesztő a brit hírügynökség honlapján közzétett közleményében „komoly nyugtalanságának” adott hangot a két újságíró – Ajat Basma gyártásvezető és Ezzat Baltaji operatőr – sorsa miatt, és arra szólította fel az illetékes szíriai hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a tudósítók biztonságának szavatolása, épségben való hazatérésük érdekében. Adler jelezte: hamarosan Damaszkuszba utazik, hogy megvitassa a kialakult helyzetet a szíriai hatóságokkal.
A Reuters munkatársai a Bassár el-Aszad szíriai államfő uralma ellen március közepén kezdődött, politikai reformokat követelő szíriai megmozdulásokról készítettek tudósításokat. Előzőleg – még pénteken – a damaszkuszi hatóságok megvonták az akkreditációt a Reuters-iroda egyik tudósítójától, és azonnali távozásra szólították fel Haled Jakub Oveiszt – aki 2006 óta dolgozott e posztján – „szakmaiságot nélkülöző és torz” szíriai helyzetjelentései miatt.
Forrás: origo.hu