Ideiglenesen leállt a boszniai közszolgálati televízió sugárzása
Ideiglenesen megszakította rendes televíziós műsorának sugárzását a bosznia-hercegovinai közszolgálati rádió és televízió (BHRT) csütörtök reggel 7 órától, a BHRT vezetése rendkívüli bejelentésre készül.
A televíziós csatorna képernyőjén olvasható felirat szerint a nap folyamán csak hírműsorokat sugároznak a megszokott időpontokban.
Két napon belül lejár az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) által szabott határidő, amely szerint a BHRT-nek ki kell egyenlítenie – kamatokkal együtt – 22 millió konvertibilis márkára (4,23 milliárd forint) rúgó tartozását, ellenkező esetben a számláikat zárolják.
A számlák blokkolása nemcsak a műsorszolgáltatás leállását és a dolgozói bérek kifizetésének megszűnését jelentené, hanem a teljes állami kommunikációs infrastruktúra összeomlásának veszélyét is felveti.
Belmin Karamehmedovic, a BHRT megbízott vezérigazgatója szerint az EBU részéről azért várható jogi eljárás a számlák befagyasztására, mert Bosznia-Hercegovina nem tett elfogadható ajánlatot a helyzet rendezésére. A bírósági folyamatok ugyan még egy-két hónap haladékot adhatnak, de ezt követően a BHRT jelenlegi formájában megszűnhet – figyelmeztetett a vezető.
A megbízott vezérigazgató közölte, hogy a BHRT február folyamán már négy-öt alkalommal szembesült számlazárolással. Mint mondta, a kisebb összegek nem akadályozták meg a működést, így a közszolgálati médium például úgy tudta biztosítani a téli olimpiai játékok közvetítését, hogy a dolgozók étkezési keretének egy részét a közvetítési jogok kifizetésére csoportosította át.
A BHRT több jogi eljárást is kezdeményezett, a többi között a boszniai Szerb Köztársaság közszolgálati televíziója (RTRS) ellen a rádió- és televízió-előfizetési díjból származó bevételek elmaradt átutalásai miatt. A Banja Luka-i körzeti gazdasági bíróságon az alkotmánybírósági döntést követően újraindított eljárásokban három elsőfokú ítélet született a BHRT javára, ezek azonban még nem jogerősek.
Forrás: MTI
(Nyitókép: bosznia-hercegovinai közszolgálati rádió és televízió (BHRT), illusztráció)
