Törökországból is támadhatják az amerikaiak az Iszlám Államot
Törökország engedélyezte, hogy az Egyesült Államok légicsapásokat hajtson végre török területről az Iszlám Állam ellen – írta csütörtökön a The Wall Street Journal a Pentagonra hivatkozva.
A megállapodás szerint az amerikai repülőgépek a Törökország déli részén található incirliki támaszpontról intézhetnek majd légicsapásokat az IÁ ellen.
A török média úgy tudja, a felek szerda este véglegesítették a megállapodást, két nappal azután, hogy az Iszlám Állam egyik híve 32 halálos áldozattal járó öngyilkos merényletet követett el Törökországban, a szíriai határnál fekvő Surucban.
A washingtoni Fehér Ház – amely nem erősítette meg a WSJ értesülését – korábban közölte, hogy Barack Obama amerikai elnök és török kollégája, Recep Tayyip Erdogan szerdán telefonon beszélt egymással, és megegyeztek, közösen vetnek gátat a „külföldi harcosok áramlásának”.