Toulouse: lelőtték a merénylőt

Az elit kommandósok lelőtték a toulouse-i merénylőt, amit az elnöki palota is megerősített.

A rendőrök csütörtök délelőtt intéztek támadást a hét gyilkossággal gyanúsított Mohamed Merah lakása ellen, fél 12 körül pedig heves lövöldözést lehetett hallani a lakásból. Rendőrök is megsérültek a támadásban.

Csütörtökön fél 12 körül hangos lövéseket hallottak a toulouse-i merénylő lakása előtt tartózkodó újságírók, majd újabb robbanásokat is lehetett hallani. Az épületben heves lövöldözés kezdődött. Az AFP francia hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, a merénylő meghalt. A Le Monde helyszíni tudósítója úgy tudja, Mohamed Merah fegyverekkel a kezében halt meg. Az elnöki hivatal kicsivel később megerősítette a hírt és pontosították, hogy a férfit megölték. Az akcióban három rendőr is megsérült, egyikük súlyosan.

A Le Monde szerint a francia belügyminiszter, Claude Guéant francia belügyminiszter Toulouse-ban a helyszínen tartózkodó újságíróknak elmondta, Mohamed Merah tegnap este azt mondta a rendőrségnek, hogy este háromnegyed 11-kor megadja magát, majd a megadott időpontban bejelentette, hogy mégsem teszi ezt, a rá támadó rendőröket pedig meg fogja ölni.

A tettes ezután a fürdőszobában húzta meg magát, majd amikor a kommandósok betörtek a lakásba, a férfi kivételes erőszakossággal támadt rájuk, az elit alakulat pedig viszonozta a tüzet. A férfi az ablakon keresztül próbált menekülni, közben a kommandósok meglőtték. Merah ezt követően kiugrott az ablakon és fegyverrel a kezében a földön elterült, itt találták meg a holttestét.

Nicolas Sarkozy francia elnök délután egykor tart sajtótájékoztatót az ügyben. Az elnök gratulált az elit kommandónak.

Lassú műveletre számítottakmerenylet

A France 3 egyik toulouse-i tudósítója egy rendőrségi forrásra hivatkozva korábban arról írt a Twitteren, hogy a RAID, vagyis a francia rendőrség elit alakulatai bejutottak a gyilkosságokkal gyanúsított Mohamed Merah lakásába – írja a Le Monde. A France 2 televíziónak egy másik rendőrségi forrás ezt szintén megerősítette, Claude Guéant belügyminiszter akkor még azt mondta, támadásról nincs szó, csak a műveletek megkezdéséről.

A TF1 televízió szerint a kommandósok a lassú előrehaladást választották, a támadás hosszát pedig órákra becsülték délelőtt. Fél 10 tájban újra három egymást követő erőteljes robbanást lehetett hallani a környéken, melyek szintén a merénylő házában történtek, majd egy mentőautó is megjelent. A rendőrök korábban a szomszédos lakásba már bejutottak. Bár a rendőröknek szerdán sikerült kapcsolatba lépniük Merah-val, éjszaka óta nem beszéltek a merénylővel, ezért azt sem tudták, hogy életben van-e még.

A fürdőszobában bújt le

A TF1 televízió korábban azt közölte, Merah a fürdőszobában barikádozta el magát, a kommandósok ezért a szomszédos lakásból bontották meg a falat, hogy bejussanak hozzá. A Le Monde szerint azonban a merénylő egész délelőtt nem mutatott életjelet. A rendőrség több száz, erősen felfegyverzett tagja szerda hajnal óta tartja körülzárva a négyemeletes társasházat a délnyugat-franciaországi városban.

A hatóságok az egész városrészben lekapcsolták az áram- és gázszolgáltatást. A rendőrök az éjjel is több robbanást előidéztek, hogy megfélemlítsék a feltételezett merénylőt. Merah szerda hajnalban automata fegyverből rálőtt a lakást megrohamozó rendőrökre, és legalább kettőt megsebesített közülük.

A hatóságok mindenképpen élve akarták elfogni a gyilkosságokkal gyanúsított Merah-t, hogy bíróság elé állíthassák. A Le Figaro szerint a patthelyzetben a kommandósok amfetaminokkal tartják ébren magukat.

A merénylő korábbi ügyvédje szerint a rendőrség által követett stratégia logikus következménye volt az, hogy Merah végül rálőtt az őt megtámadó rendőrökre. Mint mondta, a férfiban azzal, hogy egyedül maradt bezárva a lakásában, egyre inkább erősödött az autizmusa, egyre jobban eltávolodott a valóságtól, és semmi nem segített neki abban, hogy újra helyreálljon a kapcsolata a világgal. Az ügyvéd szerint a rendőrségi stratégia egyenes következménye volt, hogy a merénylő végül elment a végsőkig.

Mohamed Merah március 11-én és 15-én a francia hadsereg három színes bőrű katonáját lőtte le Toulouse-ban és a közeli Montaubanban, négy nappal később pedig két óvodás és egy kisiskolás gyereket, valamint egy fiatal rabbit egy toulouse-i zsidó iskolánál. Mohamed Merah mind a három merénylet elkövetését magára vállalta, s a rendőröknek azt állította, hogy egyedül cselekedett. Telefonon bevallotta, hogy szerdára újabb merényletet tervezett egy katona ellen.

Merah szerdán a rendőröknek beszélt arról is, hogy kapcsolatban állt az al-Kaidával, és többször járt Afganisztánban is, az öngyilkos merényletet azonban nem vállalta.

 

 

 

forrás:hvg.hu