Újra megszigorítják az óvintézkedéseket Csehországban

A cseh kormány hétfőn úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány romló helyzetének következtében kétheti lazítás után újra megszigorítják az óvintézkedéseket az országban.

„A harmadik kockázati sávból pénteken visszatérünk a szigorúbb óvintézkedéseket tartalmazó negyedik sávba” – közölte Andrej Babis miniszterelnök a kormány hétfői ülése utáni sajtótájékoztatón. A kormányfő elnézést kért az állampolgároktól a rendelkezés okozta kellemetlenségekért, de hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen módja a járvány megfékezésének.

Jan Blatny egészségügyi miniszter azt mondta: a járványhelyzet romlása egyelőre mérsékelt, de nehéz megjósolni, hogyan alakul a következő hetekben. „Meg akarjuk előzni a bajt” – szögezte le. A kórházak helyzetét Blatny „általában stabilnak és kielégítőnek” minősítette a helyzetet, bár elismerte, hogy az egyes kórházak terhelése eltérő.

A szigorításokat illetően a miniszter közölte: az üzletek és a szolgáltatások továbbra is nyitva maradnak, de szabályozni fogják a vásárlók számát. A vendéglőket, uszodákat, közfürdőket, fitnesz- és welnessközpontokat bezárják, s visszatér az éjjeli kijárási tilalom is. Az általános és középiskolások karácsonyi szünete a szokásosnál korábban kezdődik. Engedélyezni fogják a síközpontok működését, de szigorú feltételekkel, a hegyvidéki szállodák és panziók viszont továbbra sem fogadhatnak vendégeket. Kötelező marad a maszkok viselete a belső és külső tereken is.

 A cseh egészségügyi minisztérium már korábban egy százpontos kockázati listát dolgozott ki, amelyben minden 20 pont egy-egy biztonsági sávnak, óvintézkedési csomagnak felel meg. A járványhelyzet korábbi javulásának következtében december 3-án a negyedik sávból átléptek az enyhébb korlátozásokat tartalmazó harmadik sávba.

Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy az összes vendéglő, szálloda, illetve szolgáltatás, amelyet pénteken bezárnak, veszteségeiért százszázalékos térítést kap a kormánytól.

Jarmila Rázová országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a kormány döntése alapján már szerdán megkezdődik a cseh lakosság önkéntes tesztelése is antigéntesztekkel. Országszerte mintegy 2000 tesztelési helyet alakítanak ki, részben a már működő szűrési pontokon, s részben pedig az orvosi rendelőkben.

Az antigénteszteken való részvétel önkéntes és ingyenes lesz mindenki számára – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter. Minden állampolgár az antigéntesztet ötnaponta megismételheti. A kormány rendelete alapján az országos szűrési akció december 16-tól január 15-ig tart. Felmérések szerint a cseh lakosság körében nagy az érdeklődés a tesztelés iránt.

Csehországban december 23-ig szükségállapot van érvényben. Várható, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet ennek meghosszabbítására.

Forrás: MTI