Vasárnap tartják az előrehozott parlamenti választást Szerbiában

Holnap tartják az előrehozott parlamenti választást Szerbiában. A Vajdaságban emellett tartományi, 65 helyen pedig önkormányzati választást is tartanak. A Vajdasági Magyar Szövetség egyedüli magyar pártként indul a választásokon.

6,5 millió szavazó dönthet a választáson a 250 fős belgrádi parlament összetételéről. A vajdasági tartományi választáson pedig 120 képviselőt választanak meg. A Vajdasági Magyar Szövetség már megtartotta a kampányzáróját. A politikai szlogeneket felváltották a voksolásra buzdító videók a közösségi média felületén, és a helyi médiumokban.

A Vajdaságból elszármazott Hajnal Virág arra kéri a Magyarországon élő vajdaságiakat, hogy a választásra utazzanak szülőföldjükre, és adják le voksukat.

A választók vasárnap reggel 7 és este 8 óra között adhatják le voksaikat.

A vasárnapi előrehozott szerbiai választások jelentősége a vajdasági magyarok szempontjából, hogy milyen erős lesz a képviselet a tartományi és a belgrádi parlamentben – mondta Lajkó Fanni korábban az M1-en.

Az Alapjogokért Központ elemzője hozzátette: a VMSZ szeretné továbbra is a kormánykoalíció tagja maradni,  és ahogy most is, úgy a választások után is, államtitkárt adni. Mint fogalmazott: „az oktatási minisztériumban is az oktatási államtitkár Vicsek Annamária Vajdasági Magyar Szövetségnek az egyik tagja, és ugye, a VMSZ, ahogy eddig is kormánykoalícióban állt a Szerb Haladó Párttal.”

A mintegy 184 ezres vajdasági magyarság legerősebb pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség egyedüli magyar pártként indul a választásokon. A választások legnagyobb esélyese a kormányzó, jobbközép Szerb Haladó Párt.

Forrás: hirado.hu