Veess Sándor

116 éve született Veress Sándor

116 éve, 1907. február elsején született Veress Sándor zongoraművész.

Veress Sándor Kolozsvárott született 1907-ben.

Egész munkásságát meghatározta történelmi és érzelmi kötődése szülőföldjéhez, Erdélyhez.

Tanulmányai során a Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzői és zongoratanári oklevelet szerzett, tanítványa volt többek között Kodály Zoltánnak és Bartók Bélának. 1943-48 között a főiskola zeneszerzés tanára. A háborút követően többnyire küldöldön működött, többek között Bernben egy évig vendégprofesszor volt. Végül ez a
város maradt otthona 1950-től egészen haláláig. Előbb zeneszerzés és elmélettanár a berni konzervatóriumban, majd 1968-tól az egyetem zenetudományi fakultásának professzora.

A magyar népzene történeti és nemzeti hagyományainak megőrzése és az európai formaművészetbe való asszimilálása állt zeneszerzői tevékenységének középpontjában pályája első szakaszában, a 60-as évektől a nemzeti és európai eredetű élményvilág szerves egységgé formálása jellemezte munkásságát.

Veress Sándor a Kosssuth-díjat 1949-ben kapta. Majd 40 évig emigrációban élt.

Műveiből Magyarországon több alkalommal rendeztek hangversenyt.

Veress Sándor zongoraművész 85 éves korában, 1992-ben március 4-én Svájcban elhunyt. Halála az egész magyar zenei életet és a magyar zeneszerzőket mélyen érintette.

Forrás: MTI

Nyitókép: Wikimedia Commons