120 éve született Jávor Pál

„Eszem­be jutott, hogy a jó Isten a virágnak szépséget, jó illatot adott, a madárnak éneket és repülést, az embernek értelmet és szívet – az előbbiek az embert szolgálják s az ember hálátlan a jó Istennek – mert nincs szeretet benne, ha lenne, akkor béke lenne a földön és az a sok civódás, gyűlölet, harc nem vezetne a legyőzetéshez. Olyan szép és jó tud a természet lenni, csak az ember gonosz”. A 120 éve született Jávor Pálra emlékezünk.

Aradon született 1902. január 31-én, egy egyesületi pénztáros és egy 17 éves cselédlány szerelemgyermekeként. Születési anyakönyvébe édesanyja után először a Spannenberger név szerepelt, csak szülei házassága után kapta meg édesapja nevét, a Jermannt.

Iskolai tanulmányainak befejezése után az Aradi Hírlapnál helyezkedett el újságíró-gyakornokként, azonban tizenhét éves korában, 1919-ben kiutasíttatta magát Romániából. Ennek okáról így vallott évtizedekkel később: „Aradról, ahol szüleimmel éltem, 1919-ben kiutasíttattam magam. Azért volt erre szükség, mert egy fillérem sem volt, és az, akit Romániából kiutasítottak, az államtól ingyen vasúti jegyet kapott oda, ahová utazni akart. Én, aki akkor újságírótanonc voltam, Dániába akartam eljutni, hogy ott a Nordisk Filmtársaságnál szerezzek filmszínészi szerződést. Ma sem tudom, hogy miért akartam filmszínész lenni, hiszen erre a mesterségre semmi előképzettségem nem volt, és mindössze csak tizenhét éves voltam.”

Azonban csak Pestig jutott. A fővárosban felvételt nyert az Országos Színművészeti Akadémiára, ahonnan hamarosan – ismeretlen okokból – kihullott. Nyomorban tengődött, pályaudvari várótermekben aludt, rengeteget nélkülözött. Céljai eléréséért azonban kitartóan, vasakarattal dolgozott, és visszaverekedte magát a színészpalántai létbe: 1922-ben diplomázott az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, ezt követően indult meg fővárosi, majd vidéki színházi karrierje. 1928-tól a Magyar Színházban, aztán a Vígszínházban játszott, 1935-től 1944-ig pedig a Nemzeti Színház tagja volt.

Jávor nagy sikerrel alakította Kukorica Jancsit a János vitézben, Noszty Ferit a Mikszáth-regény színpadi változatában, vagy az ifjabb Nagy Istvánt Bródy Sándor A tanítónő című darabjában. Drámai tehetségét később Shakespeare-szerepekben és modern drámákban is kamatoztathatta, kiemelkedő alakítást nyújtott Rank Doktorként Ibsen Nóra című színművében, valamint a Peer Gynt címszerepében.

Az igazán nagy sikereket azonban a film hozta meg számára: 1929-ben a Csak egy kislány van a világon című némafilmben állt először a kamera elé, és ezt követően ő lett a magyar filmek első számú férfisztárja. Mindezt annak ellenére, hogy a közönség előtt egyébként csúnyán megbukott első magyar hangosfilmnek, A kék bársonynak is ő lett a főszereplője.

A harmincas évektől kezdve olyan filmsikerekben szerepelt, mint a Hyppolit, a lakáj, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Nászút féláron, a Halálos tavasz, az Uz Bence, a Gábor diák, a Dankó Pista vagy a Valamit visz a víz. Minden szerepében jól öltözött, elegáns, a női szíveket megnyerő, lovagias és elragadó volt. Nekibúsulva vagy szilajul mulatott, de mindig elbűvölte a közönségét.

Kora férfiideáljának megtestesítője sokszor élt kicsapongó, italozó életet, amelyet azonban a szerelemért cserébe könnyen feladott: 1934-ben vette feleségül Landesmann Olgát, akinek zsidó származása és két gyermeke miatt számos támadást és rosszindulatú megjegyzést kellett visszavernie. Felesége először a Kékgolyó utcában, később a Pasaréti úton valódi otthont, szeretetteljes közeget teremtett az ünnepelt színész számára. 

Sok munka, békés otthoni harmónia, könyv- és festménygyűjtés jellemezte ezt az időszakot, valamint a magányban eltöltött szabadság egyetlen aktusa: időnként eljárni a Vadászkürt nevű étterembe, ahol egyedül, társaság nélkül szorgos italozás közben egyik dalt a másik után húzatni a csak magának lefoglalt cigánybandával.

Jávor Pál sosem rejtette véka alá sem magán- sem politikai véleményét: a hitleri Németország irányából közeledő baljóslatú viharfelhők és az egyre inkább megerősödő magyar szélsőjobb térnyerése arra késztette, hogy kiálljon azon színészkollégái védelmében, akiket politikai okokból távolítottak el valamelyik színháztól.

A háborúhoz közeledve egyre inkább fogyott körülötte a levegő: 1939-ben egy ausztriai forgatás során a Gestapo néhány óra hosszára letartóztatta feleségét, és származása miatt kiutasította az országból. Magyarország 1944. március 19-ei német megszállását követően feleségével sikerült megmenekülnie a Gestapo letartóztatásától azzal, hogy vidékre utaztak. A német titkosrendőrség letartóztatásai ellen tiltakozva azonban Budapestre utazott, és Nemzeti Színházbeli öltözőjében összetörte Kiss Ferencnek, a Színészkamara elnökének gipszszobrát. Tettéért nemcsak fegyelmit kapott, de azonnali hatállyal eltiltották a színészettől, filmjeit betiltották. 

Az októberi nyilas hatalomátvételt követően a németek letartóztatták, a budai Gestapo-főhadiszálláson kihallgatták, majd Sopronkőhidára hurcolták, végül pedig a németországi Pfarrkirchenbe került, ahonnan kilenc hónapnyi megpróbáltatás után, csak 1945 nyarán térhetett haza.

Kádár Gyula verzérkari ezredes, aki Jávorral együtt szintén a Sopronkőhidára hurcolt rabok között foglalt helyet a Budapestről induló autóbuszon, így emlékezett vissza könyvében: „Jávor Pál színészre emlékszem. Imponált magatartása. Az autóbuszban négy-öt gestapós, ugyanannyi magyar katona fogolykísérő, két hadbíró is volt. Egyszer csak Jávor kiabálni kezd a magyar fegyveresek és hadbírák felé: Maguk nem szégyellik magukat, magyar ember létükre, ilyen piszkos munkára vállalkoznak! Mi az én bűnöm? Az, hogy zsidó a feleségem? Ez nem tetszik Hitlernek meg Szálasinak? Mondják meg nekik, hogy csinálhatnak, amit akarnak, akkor is szeretem. Senki nem szólt semmit.” 

A háborút követően a Nemzeti Színházban az új vezető, Major Tamás felsőbb utasításra nem engedte színpadra állni, így került Jávor a Művész Színházhoz és a Magyar Színházhoz, ahol elhalmozták szerepekkel. Ennek ellenére az egykori bálvány tisztában volt vele, hogy a kiépülő kommunista rendszer személyét a polgári világ csökevényével azonosítja, és megróbálja őt a szakmán kívülre helyezni.

Mindent latba vetve feleségével 1946-ban a már egy évtizede az őt csalogató Amerikába utazott. A tengerentúlra való kijutás és az új kezdet nehézségeinek leküzdése után egyesült államokbeli körutak következtek, amelyeken Jávor Pál a János vitéz 103, és egyéb más színművek 285 előadásán aratott felejthetetlen sikereket. Régi álma is valóra válhatott: Hollywoodba került, ám a nyelvi nehézségek miatt ott kevésbé tudott érvényesülni. Ezt követően magyar érintettségű országos körutakra indult. Az 1956-os szabadságharc leverését követően Camp Kilmer mintegy 50 főből álló magyar tisztviselői csoportjába került, majd egy újabb magyar előadókörút befejezése után tizenegy külföldön eltöltött év után 1957 novemberében hazatért Magyarországra.

A csillapíthatatlan honvággyal küzdő színész hazaérkezéséről természetesen a kádári állambiztonság is hamar tudomást szerzett. „Meszlényi”  fedőnevű ügynöknek – aki otthonosan mozgott a színészvilágban – sikerült kiderítenie, hogy a színésztársadalom többsége lelkesen, és nagy szeretettel várta a hazatérő Jávort, bár a tehetségtelen és éppen ezért szerződés nélkül tengődő színészek féltékenyen tekintettek kollégájukra.

„Meszlényi” ügynök egyik jelentéséből azt is megtudhatjuk, hogy környezete – elsősorban Pethes Sándor és Uray Tivadar színészek – miként vázolták fel neki az új rendszerben való boldogulás lehetőségeit.

„Jávor Pál ügyével kapcsolatban is sokkal csendesebb a hangulat, mint azt képzelni lehet. Általában tudomásul vették, hogy hazajött. Arról már több szó esik, hogy Simon Zsuzsával, a Petőfi Színház igazgatójával majd egymás nyakába estek… Jávort az állomáson régi barátai várták – Uray Tivadar, Pethes és társaik. Hazatérte után is elsősorban ezekkel tárgyalt. Elmondták, hogy Uray így foglalta össze Jávornak adott tanácsát: »Te sem vagy kommunista, én sem… Te is szereted, ha tapsolnak és biztosítják nyugodt életed, én is. S ezt megkaptam, pedig nem voltam kommunista. Te is megkapod, de sarokházat nem fogsz venni a Körúton. De itthon lehet élni.«”

A Petőfi és a Jókai Színházban, valamint a Kamara Varietében kapott szerepeket. Súlyos betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta,  megműtötték, de a gyógyulásra már nem sok esélye maradt. 1959-ben betegágyánál a nagyhatalmú Major Tamás jelent meg, és szerződtette le az imádott Nemzeti Színházhoz, de a Jóisten más szerepet szánt neki: 1959. augusztus 14-én Budapesten hunyt el.

Forrás: MTI