Gyóni Géza

139 éve született Gyóni Géza

139 éve, 1884. június 25-én született Gyóni Géza, polgári nevén Áchim Géza magyar költő, újságíró. Lírájának fő témája a Nagy Háború (I. világháború) volt, leghíresebb verse, a Csak egy éjszakára… című alkotása. Költészetét napjainkban is vegyesen ítélik meg.

Gyónon látta meg a napvilágot Áchim Mihály, békéscsabai szlovák evangélikus lelkész, és Bekker Gizella gyermekeként, harmadik gyerekként. Hatan voltak testvérek, egy bátyja halva született.

1893-ban diftériajárvány tört ki, bátyja, Ádám 1894-ben belehalt a szövődményekbe. Édesanyjuk ekkor depressziós lett, emiatt Géza Mihály öccsével együtt a nagybátyjához került Szarvasra. Itt a Vajda Péter Gimnáziumba járt. 1899-ben meghalt a nagybátyja, és Czövekékhez kerültek. 1900-ban Békéscsabára költözött, itt a Rudolf Főgimnáziumban tanult.

Apja akaratának eleget téve 1902-től evangélikus papnak tanult Pozsonyban.

Gyóni mindig is saját lapot akart indítani. Újságíróként dolgozott a Nyugatmagyarországi Híradónál. A tanulmányait elhanyagolta. 1904-ben jelent meg első kötete Versek címmel. A kötet debütálása napján öngyilkosságot kísérelt meg. 1905-ben hazatért Gyónra, jegyzőgyakornok lett. Az Alsódabas és Vidéke lapot szerkesztette. Pesten jegyzőgyakornoki tanfolyamon volt hallgató, emiatt elhagyta a lapot (nem sokkal ezután meg is szűnt az újság). Budapestre költözött, de hanyagolta a tanfolyamot. Sopronba került, a Soproni Naplónál dolgozott 1912-ig. Az elnök című verse miatt, melyben gróf Tisza Istvánt kritizálta, megszüntették munkaviszonyát. Ellenzéki lapot kezdett szerkeszteni barátaival Sopron címmel.

1913-ban a Bácskai Hírlaphoz került. Versek mellett tárcákat és kritikákat is írt. A szarajevói merénylet után behívták katonának, korneuburgi póttartalékosként mozgósították. 1915-ben Przemyślnél hadifogságba esett.

Gyóni Géza nem érhette meg a Nagy Háború végét.

Utolsó heteiben megbomlott az elméje. Krasznojarszkban érte a halál, a 33. születésnapján, 1917. június 25-én.

Mikola Géza után négy korszakra bontható lírája:
  • ifjúkori versei, ahová a Versek című kötete tartozik;
  • Ady-hatása alatti versei, ahová a Szomorú szerelemmel és az Élet szeretője kötetek tartoznak;
  • háborús versei, ahová a Lengyel mezőkön, tábortűz mellett kötete sorolható;
  • végül a hadifogság alatti költészete, ahová a Levelek a kálváriáról és Rabságban kötetei vannak.

Kárpátalja.ma