„A trombita minden műfajban helytáll” – Interjú a Popovics trombitaduóval
Ha két teljesen egyforma, kitűnően trombitáló fiatalemberrel találkozunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Popovics Tamás és Imre az. Húsz éve zenélnek, emellett fiatalokat tanítanak, nevelnek. Számos európai országban léptek fel és értek el sikereket. Habár látszólag valóban olyan egyformák, mint két tojás, a beszélgetés végére megértettem, hogy két különböző személyiségről van szó, akiket nem is olyan nehéz megkülönböztetni…
– Ha viccesen akarnám kezdeni, azt kérdezném, hogy hol és mikor ismerkedtetek meg.
Tamás: (nevet) Elég régóta ismerjük egymást: ikrek vagyunk. 1986. április 9-én születtünk Huszton. Hagyományos értékeket ápoló, magyar keresztény családban nevelkedtünk.
– A trombita már gyerekkorotokban is nagy szerepet játszott az életetekben?
Tamás: A családban sok zenész van. A szüleink számára is fontos volt, hogy elsajátítsunk egy hangszert, így kisiskolás korban elkezdtük a huszti zeneiskolát. A nagynénink tanácsolta, hogy válasszuk a trombitát, mert az erősíti a tüdőt. Édesanyánk, mint minden anya, aggódott egészségünkért, ezért megfogadta a tanácsot.
– Gyakran betegeskedtetek?
Imre: Nem különösebben, de átestünk egy-egy torokgyulladáson, légcsőhuruton, mint minden gyerek.
– Rögtön megszerettétek a hangszert?
Imre: A gyerekeknek eleinte általában nincs sikerélményük.
Tamás: Csak akkor tudják helyesen fújni a trombitát, ha megmagyarázzák nekik, hogyan kell azt csinálni, és természetesen gyakorlásra is szükség van. Mi is így kezdtük.
Imre: Minden hangszer esetében elmondható, hogy vannak olyan időszakok, amikor a gyerek megunja a gyakorlást, nem akar megbirkózni a nehézségekkel. Ilyenkor fontos szerepe van a szülőnek: ne hagyják magára a gyereket, ne mondják azt, hogy hagyja abba, ha nem tetszik. Nekünk is voltak ilyen időszakaink, de nem adtuk fel. Az évek elteltével beleszerettünk a hangszerbe. És ez a szerelem már húsz éve tart.
– Milyen hangszer a trombita?
Tamás: A trombita sokoldalú hangszer. Lehet vele szólózni, vagy duóban, együttesben sokfajta zenét játszani: rock-, pop- és dzsesszdalokat is.
Imre: Az emberek megtanulnak maguktól gitározni, zongorázni, de a trombitálást – ritka kivételektől eltekintve – nem tudják elsajátítani tanár nélkül. Nem azért, mert nehezebb, hanem azért, mert valakinek meg kell mutatnia a fújás, a játszás technikáját.
– A zeneiskolai évek alatt gyakran voltak fellépéseitek?
Imre: Igen, és nagyon vártuk ezeket az alkalmakat. Gyakran utaztunk Ungvárra, vagy a járás és a megye más településeire. Játszottunk külön, duóban és zenekarban is. Ezek a koncertek nagyon hasznosak voltak számunkra, mert megértettük, hogy nemcsak a zeneiskola falai között lehet trombitálni.
Tamás: Találkozhattunk más zenészekkel. Megtapasztaltuk, hogy a színpadon való játszás teljesen más, mint a teremben. Megtanultuk kezelni a fellépés előtti izgalmat is, hozzászoktunk a színpadhoz.
– Milyen stílust képviseltetek?
Imre: A tanárunk igyekezett több stílussal is megismertetni minket. Természetesen játszottunk klasszikus darabokat, de gyakran előfordult, hogy könnyűzenei műfajban is felléptünk.
– Érettségi után az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolát választottátok…
Tamás: A kilencedik osztály befejezése után még nem döntöttünk a trombita szak mellett, hanem egy líceumot választottunk, ahol rádióelektronikát tanultunk.
Imre: És közben sem hagytuk abban a trombitálást…
Tamás: A líceumi évek alatt éreztük, hogy mégiscsak a zenei pályát kell választanunk, mivel jól megy nekünk, és szeretjük is. Így az érettségi után elkezdtük tanulmányainkat a zeneművészeti szakközépiskolában.
– Ezután már Ungváron maradtatok?
Tamás: Még nem. Miután megkaptuk a diplománkat, visszamentünk Husztra. A helyi zeneiskolában találtunk munkát. Közben felvételiztünk a Donyecki Szerhij Prokofjev Állami Zeneakadémiára. Sok képzésen vettünk részt Magyarországon, Németországban. A zenélésünk tökéletesedett, sokat fejlődtünk. Így 2014-ben felkínáltak két állást a Zádor Dezső zeneművészeti szakközépiskolában, melyet el is fogadtunk.
– Milyenek a mai diákok?
Imre: Meg vagyok velük elégedve. Zeneiskolában nehezebb volt dolgozni, mint a zenei szakközépiskolában, mivel a kisebb gyerekekhez több türelem kell.
Tamás: A zeneművészetiben tanuló diákok már tudják, hogy mit akarnak. Tudatában vannak annak, hogy szakmát választottak, ez lesz a munkájuk, ezért jobban igyekeznek.
– Melyiket szeretitek jobban: a zenélést vagy a tanítást?
Imre: Mindkettőt szeretjük, így színesebb az életünk.
– Amellett, hogy duóban trombitáltok, több együttesnek, zenekarnak vagytok a tagjai.
Tamás: A szakközépiskolán belül működő együttesekben veszünk részt: játszunk duóban, trióban, dzsessz-, szimfonikus, fúvós-, vonós-, kamara- és népi zenekarban. A trombita minden műfajban helytáll.
– Huszton is van egy együttesetek…
Tamás: A Tenor Lux együttesünk még abban az időszakban alakult, amikor Huszton dolgoztunk. Felléphettünk falunapon, városnapon, egyéb rendezvényeken. Nagyon örültünk, hogy népszerűsíthetjük a trombitát.
Imre: Ezzel a csapattal könnyűzenét játszunk, amely nagyon érdekli a közönséget.
Közben lakodalomba, születésnapra is hívtak, ahol a trombitálás mellett éneklést is vállaltunk. Most már rajtunk kívül egy énekesnő és egy zongorista fiú alkotja az együttest.
– Az együttes többi tagja Huszton lakik. Hogyan próbáltok?
Imre: Igyekszünk kéthetente szülővárosunkba utazni, de addig is mindenki egyénileg gyakorol.
Tamás: A fellépések előtt természetesen gyakrabban próbálunk.
– Korábban városnapokon, versenyeken szerepeltetek. Mostanában hol léptek színpadra?
Tamás: Ugyanúgy meghívnak városnapokra, falunapokra, fesztiválokra, ünnepekre. A szakközépiskola szervezésében az ungvári filharmóniában is fellépünk.
Imre: Komolyabb rendezvényeken is hallhatott már minket a közönség. Első nagy fellépésünk a Munkács összehívja barátait (Мукачево скликає друзів) fesztiválon való részvételünk volt, ahol kijevi sztárok mellett zenélhettünk. Nagy élmény volt a budapesti Sziget Fesztivál, ahol sok híres zenésszel együtt mi is ott voltunk. Lembergben a Zahid nevű híres rockfesztiválon léphettünk fel. Sok munkát kapunk Olja Frejmut ukrán műsorvezetőtől, aki komoly koncerteket szervez számunkra. Együttműködtünk már DJ-kkel, akik a house stílusban is szeretik a trombitát. Minden egyes itthoni vagy külföldi fellépésünk nagy öröm számunkra.
– Mit szóltok a népszerűséghez?
Imre: Az ember azért szeretne fejlődni, hogy kiváljon a többiek közül valamiben. A zenész úgy maradhat zenész, ha megmutathatja magát a többieknek, ha látja, hogy hallgatják. Úgy tud fejlődni, ha visszajelzéseket kap.
Tamás: Fontos, hogy a népszerű ember is ember maradhasson.
Nálunk az is hozzájárul a népszerűséghez, hogy mi ketten teljesen egyformák vagyunk, ugyanolyan ruhába öltözködünk. Ez tetszik a közönségnek.
Imre: Persze nem ez a lényeg. Elsősorban attól vagyunk népszerűek, hogy sokat gyakorolunk, sokat dolgozunk.
– Tehát az, hogy ikrek vagytok, nagy pluszt jelent az életetekben. Együtt tanultok, együtt gyakoroltok, együtt dolgoztok, együtt éltek. Van olyan dolog, amit nem közösen végeztek?
Tamás: Valóban sok mindent csinálunk együtt, hiszen egyforma a foglalkozásunk. De volt olyan időszak, amikor külön munkahelyen dolgoztunk: falvakba jártunk tanítani.
Imre: A szakközépiskolában is külön-külön tartjuk az órákat, viszont egy helyen vagyunk, gyakran találkozunk.
– Előfordult, hogy egymás helyett mentetek be órát tartani anélkül, hogy a diákok ezt észrevették volna?
Tamás: Előfordul, hogy helyettesítjük egymást, de a diákok megismernek, meg tudnak különböztetni bennünket, hiszen nap mint nap találkozunk velük.
– Konkurensei vagytok egymásnak?
Imre: Inkább úgy mondanám, hogy tanulunk egymástól, segítjük egymást. Ha egy zenész játszik, nem mindig hallja meg a hibáit. A másik jobban oda tud figyelni oldalról. Mi is szólunk egymásnak, ha valami nem jól sikerült.
– Egyforma szinten zenéltek?
Tamás: A szintünk egyforma. A zenélés ugyanakkor olyan, mint a sport: egyszer az egyiknek sikerül jobban, máskor a másiknak.
– Előfordult valamikor, hogy nem értettetek egyet valamiben, vitatkoztatok, esetleg veszekedtetek?
Imre: Persze, sokszor.
Tamás: Különbözőek vagyunk, de mivel nagyon jól megértjük egymást, így könnyebben meg tudjuk beszélni a dolgokat. Még soha nem volt úgy, hogy ne kötöttünk volna kompromisszumot.
Imre: Arra törekszünk, hogy a saját véleményünket félretéve a közös jó felé haladjunk.
– Hogyan látjátok a Popovics trombitaduót tíz év múlva?
Imre: Mindenképpen folytatni szeretnénk a megkezdett utat, hiszen ez a hivatásunk. Szeretnénk fejlődni, egyre jobban zenélni.
Tamás: Gondolom, már addigra családunk is lesz. Ez jelentős változást hozhat az életünkbe, de a trombitálást nem hagyjuk abba.
Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.ma