Felhangolva: a Bózsár-zenekar

Szerző: | 2018.01.07., 14:00 | Felhangolva

Az ifjú párok többsége egy jó együttessel és élő zenével álmodja meg életük Nagy Napját. Egy olyan zenekarra vágynak, amely kedvenc dalaikkal kedveskedik az ünnepelteknek egészen reggelig.

Aki járt már beregvidéki lakodalomban, az bizonyára ismeri a több mint húsz éve sikeresen működő háromtagú Bózsár-zenekart: mindig jó zenével szolgálnak és jó kedvet teremtenek a vendégek körében.

Az esküvőkön kívül más rendezvényeken is szívesen zenélnek: eljegyzéseken, keresztelőkön, falunapokon, jótékonysági estéken vagy éppen zenésztalálkozókon.

Bózsár Zoltán, felesége Marika, és János öccse Haláboron élnek, ott nevelik gyermekeiket. A családi zenekar létrehozása szakmai szempontból nem jelentett nehézséget, hiszen mindhárman hivatásos zenészek. Zenetanárként dolgoznak a Mezővári Művészeti Iskolában: Marika zongorázni, Zoltán harmonikázni tanít, János pedig a fúvós hangszerek elsajátításában segíti az ifjabb nemzedéket.

Zoltán 1994-ben kezdte zenei pályáját. Lemondott arról, hogy kamionsofőr vagy mozdonyvezető lesz és mindenekelőtt a zenét választotta. Egy halábori és két borzsovai fiúval együtt egy tini zenekart alapítottak.

– Délutáni teaesteken játszottunk fiataloknak a halábori községi kultúrházban kettőtől négyig – emlékszik vissza Zoltán, a zenekar vezetője. – Volt egy dobosunk, egy basszusgitárosunk, és egy zongoristánk. Halász Lászlótól, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal Művelődési Osztályának jelenlegi vezetőjétől hangfalat és erősítőt kaptunk, amiért ma is hálásak vagyunk, mert valamit el tudtunk kezdeni.

Az együttes megszűnésével Zoltán katonaságba ment, majd leszerelés után édesapjával, aki szintén zenész, arra gondoltak, hogy családi zenekart alapítanak. Ez volt a Bózsár együttes születésnapja, kezdetben csak két taggal.

– Megfigyeltem, hogy milyen dalokat játszanak azok a zenészek, akik lakodalmakba járnak. Megtanultuk a híresebb slágereket és elkezdtük a muzsikálást.

Közben 2000-ben megházasodtam. Ekkor Marika is csatlakozott, mint énekes – meséli Zoltán.

–  Én pedig szaxofonon játszom, és éneklek is. 1996. március 3-tól vagyok a zenekar tagja. 1982-ben születtem, van egy feleségem és két gyermekem, mindketten fiúk ˗˗ mutatkozik be János, és lelkesen bejelenti, hogy most várják a harmadikat.

János, szülei ösztönzésére, tizenkét éves korában vette kezébe a hangszert, kisebb korában inkább a foci és a sport érdekelte.

Marika már kiskorában elhatározta, hogy zenetanár lesz, azon belül is zongoratanár. Minden nehézség nélkül elvégezte a zeneiskolát, ahova néhány éven belül már oktatóként tért vissza.

A klasszikus zenét kedvelő zongoratanár és a szórakoztató esküvői zenész szerepe egyenrangúan él benne.

– A kettő nagyon különbözik egymástól – vallja be őszintén –, a szintetizátort és a zongorát nem lehet egy lapra tenni. De nálam minden jöhet, ami zene.

Közben kiderül, hogy Marika egyházi zenével is foglalkozik. Községükben ő a református gyülekezet kántora. Egy újabb világ, amiről egy újabb riportot lehetne készíteni.

Marika és Zoltán számára a zenénél is fontosabb a család. Két gyermekük van: kislányuk másodéves hallgató a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium zongora szakán.

– Van egy kisfiúnk, ő is jár zeneiskolába, fúvós hangszerre. Meglátjuk, zenész lesz-e. Mindenesetre János fiával már néha segítenek az énekben – meséli büszkén Zoltán.

A Bózsár-zenekar leginkább a Beregszászi járásban lép fel, de Kárpátalja több megyéjében és Magyarországon is hallatták már hangjukat.

– A határ túlsó oldalára azok hívnak, akik innen települtek ki, vagy pedig a rokonaink – mondja Marika.

Bózsárék minden bulis estéje egy élő kívánságműsor: maximálisan alkalmazkodnak a vendégek igényeihez. Zoltán elújságolta, hogy nemrégiben egy Mikulás-parti alkalmából 230 főnek játszottak, s egész este érkeztek a különböző kérések. A közönség kedvence Bózsárék statisztikája szerint a Nézését és a járását című dal, de azért a Despacito és a Feltámadt a szél is dobogós helyen van.

És mindig készen kell lenniük arra, hogy a közönség a legújabb számokat igényli. Ha számukra ismeretlen dalt kérnek, akkor sem esnek kétségbe. Mondván, hogy a jó pap is holtig tanul, megígérik, hogy legközelebbi buliban már benne lesz a repertoárban. De az ilyen eset nagyon ritkán fordul elő munkájuk során. Az új slágerek megismerésében nagy segítségükre vannak a gyerekek, akik mindig tájékozottak a mai zene világában. A fiatalok már maguk szólnak, ha megjelenik egy új szám, mert tudják, hogy a szüleik ezzel keresik kenyerüket.

Turistáknak, például Nagybégányban, ukránul is énekelnek. Folyamatosan bővítik a repertoárt, kiegészítik orosz számokkal, de néha egy-egy magyar számot is előadnak nekik.

Bevallják, hogy vannak nehézségeik is, mégpedig az anyagiak. Egy kárpátaljai zenész számára nem könnyű megvásárolni a hangszereket, hangfalakat, fénytechnikát. Évekig kell gyűjteni rá. Mára már sikerült beszerezniük a szükséges felszerelést, de a mai világban folyamatos fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy piacon maradjanak. Kihívás ez számukra, különösen a mai, nem könnyű ukrajnai helyzetben. Munkahelyükön, a Mezővári Művészeti Iskolában a tanári kar negyven főről huszonhatra csökkent, további három tanár már készíti a bőröndjét, ami érthető, ha az ember a fizetések összegére tekint. Bózsárék mégis maradnak.

– Itt születtem, itt vagyok itthon. Itt akarok meghalni, nem szeretnék Magyarországra menni, de máshova sem. Amennyim van itt, annyit elfogadok, annyival megelégszem – mondja határozottan Zoltán.

– Az Anyaország szép és jó, de minket ide helyezett a Jóisten. Itt szeretnénk maradni. A szüleim is ilyenek voltak, én is ilyen vagyok – osztja férje véleményét Marika. – Viszont a lányunk már Magyarországon tanul. A mai nemzedéknek talán könnyebb elmenni. De az is lehet, hogy visszajön. Még nem tudjuk, hogyan alakul az élete. Mi örülnénk, ha közel lenne, annak ellenére, hogy a jelenlegi ukrajnai jövőkép nem túl vonzó a mai fiatalok számára.
Bózsáréknál nincs borúlátás. Tíz év múlva is ugyanott szeretnének állni és ugyanazt csinálni, amit ma, egészen addig, amíg ki nem öregednek a szakmából.

Zoltán elmondta, hogy Kárpátalján több esküvői zenekar van, de nem fél a konkurenciától.

– Aki Bózsárékat akarja hívni, az Bózsárékat hívja. Aki meg mást, az mást hív. Minden más zenésszel jóban vagyunk. Nincs versengés. Tisztelem, becsülöm őket, hiszen ők is igyekeznek szívüket-lelküket belevinni.

A lakodalmakon, bulikon kívül Zoltán és János életében van egy különleges alkalom, amikor talán olyan sokat zenélnek, mint soha máskor: ez a május elseje. Kárpátalja magyarlakta településein elevenen él az a szokás, hogy a férfiak zenészeket fogadnak, akik éjjel meglepik kedvesüket, jegyesüket, feleségüket egy kis szép muzsikával. Olyan ez az nap Bózsárék életében, mint a Mikulás számára a december 5-i este. Először feleségeiknek, majd a szomszédoknak énekelnek. Ezután következik a többi megrendelés Bótrágytól egészen Csetfalváig. Elmondásuk szerint a lista egyre bővül, ezért nagyon nehéz beosztani az idejüket.

Külön élmény Zoltánék számára a roma esküvő.

– Más kultúra, más műfaj – vallja be őszintén Zoltán. – A vérükben van a tánc, a zene. Mást kell zenélnünk, mint egy magyar lakodalomban. Roma zene megy egész este: a monoton dibidip, tábádáp. Ezt szeretik.

A Bózsár zenekar legutóbb Szilveszter éjszakáján lépett fel, ahol egy fergeteges buli zenészei lehettek. De fergeteges buli ide vagy oda, egy ilyen zenésznek soha sincs saját szilvesztere. Az új évet mindig „munkában” fogadja.

Marika erre csak azt mondja: Igaz, hogy dolgozunk, de máshol szilveszterezve is ugyanúgy elfáradnánk. Másrészt azért se bánjuk, mert ezen az éjszakán családtagjainkkal lehetünk együtt.

A Bózsár-recept szerint a zenekar sikeréhez három hozzávalóra van szükség: először is arra, hogy mindenki nagyon szeresse a zenét, másrészt sohasem szabad vitatkozni az anyagiakon, s végül igyekezni kell egymás rigolyáját megszokni, elfogadni.

A Jóisten segítségével folytatják tovább. Zoltánék szerint érdemes, és csakis így érdemes élniük.

– Amikor jól sikerül egy buli, akkor megköszönöm a Fentinek, hogy erőt, egészséget adott erre az estére. Ekkor vagyok nyugodt. Ez ad erőt, ez ad lelkesedést. Látom, hogy a közönség szeret bennünket, jókedvűen mennek haza. Jó érzés ez – fejezi be a beszélgetést az együttes vezetője.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This