Felhangolva: Bacsi János zongoraművész

„Kiskoromtól fogva úgy éreztem, hogy nekem a zene az anyanyelvem, azon tudom a legteljesebben és a legárnyaltabban kifejezni önmagamat…”

Bacsi János, egy viski származású zongoraművész, aki már gyermekkorában kitűnt zene iránti érdeklődésével. Számtalan fellépést vállal határon innen és túl. Szakmai életútjáról, a kihívásokról és a zenéről beszélgettünk a fiatal művésszel.

 –  Meséljen a kezdetekről!

–  1988. május 28-án születtem a kárpátaljai Visken, s már egészen fiatalon, négyévesen vonzani kezdett a zene. Édesapám amatőr zenészként, kottát nem ismerve, hallás után játszott zongorán és harmonikán.  Zenetanulmányaimat 6 évesen kezdtem el szülővárosomban, a Pál Károly Művészeti Zeneiskolában, Fegykó Larisza tanárnő kezei alatt. Szerettem a zongoraórákra járni, mivel mindig lenyűgözött a tanárnő, vagy egy nagyobb növendéke zongorajátéka az órám előtt. Gyakran négykezes formációt is hallhattam, aminek a legtöbb esetben a tanárnő volt az egyik tagja. Pár év múlva már velem is játszott négykezeseket, kétzongorás műveket, s mondanom sem kell, hogy milyen nagy büszkeséggel töltött el, hogy a tanárnőmmel muzsikálhattam közösen.

 –  Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie?

–  Az orosz iskola követelményeinek nem volt könnyű megfelelni, kihívást jelentettek a folyamatos technikai, félévi vizsgák és a köztük sorra kerülő gyakori fellépések. A tanárnőm folyamatosan szélesítette repertoárját és gazdag kottatárát jó szívvel osztotta meg a zenetanár kollégáival is. Később, még a zeneiskolai évek alatt, egy hegedűtanárt is volt lehetőségem többször is kísérni. Már ekkor megtetszett a kamarazenélés műfaja, hiszen a zene a közös muzsikálásból születik meg, így válik megvalósítása közben közös élménnyé. A zeneiskolába 10 évig jártam, ezalatt részt vettem pár kisebb területi versenyen, ahol mindig a díjazott fellépők között szerepeltem.

 –  Milyen tervei voltak a zeneiskola befejezése után?

–  Zenei tanulmányaimat Ungváron, a Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam Szakács Marianna kezei alatt, végül a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szereztem zongoraművész diplomát 2013-ban. Főtárgy tanáraim voltak többek között: Jandó Jenő és Szokolay Balázs. Az elmúlt év őszéig a Fischer Annie Zeneiskolában és a Kiss Zenede Művészetoktatási Intézményben kísértem zongorán, magánének tanszakon, továbbá más hangszeren játszó növendékeiknek fellépése esetén. A Magyar Örökség-díjas Kodály Zoltán Férfikart is rendszerint én szoktam kísérni, valamint kántorként jelenleg a Hazatérés Temploma hitéleti alkalmait kísérem, és zenei programjait szervezem, felügyelem és technikai hátterét – beleértve a zongorahangolást is – biztosítom.

 –   Mit jelent Önnek a zene?

 –   Kiskoromtól fogva úgy éreztem, hogy nekem a zene az anyanyelvem, azon tudom a legteljesebben és a legárnyaltabban kifejezni önmagamat, mindig segített lelki egyensúlyom fenntartásában azzal, hogy amit nem tudtam kibeszélni magamból, azt el- és kijátszottam a zongorán.

 –  Melyek voltak a legemlékezetesebb koncertfellépései?

–  Nemcsak határon túli magyarokat segítő koncertfellépéseket, hanem idősek otthonában zenei ismeretterjesztő koncertek tartását is rendszeresen vállaltam. Számtalan koncert-fellépésem volt mind a fővárosban, mind vidéken, határon innen és túl, de a legbüszkébb az oslói Norvég Vöröskeresztnek a kárpátaljai magyar anyanyelvi tábor támogatására szervezett jótékonysági koncertjén történt fellépésemre vagyok. Rendszeresen részt veszek a „Bach Mindenkinek” évenként megrendezendő zenei fesztiválon, ez év márciusában is fellépek majd a Művészetek Palotájában.

 –  Milyen művek, dallamok szerepelnek repertoárjában?

–  Repertoáromban egyaránt szerepelnek a zenei stílusomhoz közelálló barokk, valamint klasszikus és romantikus művek. Kántori szolgálatom révén az egyházi, énekkari kíséretem által pedig a nemzeti jellegű zeneirodalom műveit is rendszeresen játszom. Terveim között szerepel Liszt Ferenc összes magyar rapszódiájának előadása.

 – Ha értékelni kellene szakmai életútját, melyek azok a dolgok, amiket kiemelne?

– Elsősorban a motiváció szükségességét emelném ki, melyben a családi háttér mellett a tanár szerepe döntő jelentőséggel bír. Személyes tapasztalataim segítenek abban, hogy a motiválatlanság jeleit időben felismerjem, s kellő bátorítást nyújtsak növendékeimnek.

Másodszor meg kell állapítanom, hogy egy növendék tehetségének felmérése és kibontakozása terén a gazdag repertoár biztosítása nélkülözhetetlen. Hajlamosak vagyunk sokszor még önmagunkat is beskatulyázni, hát még ha a zeneoktatás is rásegít erre, a maga beszűkítő látásával. Rám sokszor drámai művek előadójaként tekintettek, s tagadhatatlanul sokszor vissza is kellett fognom abból a lendületből, mely elragadott egy-egy ilyen mű előadásakor, de nagy tapasztalásommá lett az, hogy a lírai művek előadása segített éppen ebben, s technikai fejlődésem szerves részét képezte nemcsak a virtuóz technikát igénylő, hanem a lírai hangvételű művek finomra csiszolt árnyalatú megoldásait szükségessé tevő előadásmód elsajátítása.

Harmadrenden az ihletett légkör megteremtése, ami a leghatékonyabb tanulást serkentő eszköz, noha ez rendszerint rajtunk kívül áll, ami pedig belőlünk fakad, az többnyire akadályozó tényező – gondoljunk a fáradtságra, lelki problémákra, belső feszültségre, szomorúságra és így tovább.

Végül az adott mű megértésének munkálása a zeneirodalmi ismeretek révén segíthet a művésznek a mű helyes értelmezésében, de a növendéknek is a művésszé válásban.

 –  Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

–  További szakmai életutam során szeretném egész népemet nem középiskolás fokon tanítani arra a zenei anyanyelvre, mely beszélt anyanyelvünk mellett, – melynek gyakorlásáért Kárpátalján külön is meg kell küzdenünk – a legtöbbet adhat emberségünk kiteljesítéséért.

 

Kárpátalja.ma