„Nem tudok közömbös maradni a zene iránt” – Interjú az Integrál zenekarral

Ha Babics János néven nem is, de Mókus néven mindenki ismeri. Tudják, hogy ő az, aki nem tud megélni két napig sem anélkül, hogy ne vegyen hangszert a kezébe, vagy ne énekeljen. Természetesen ahhoz, hogy az Integrál együttesről beszéljünk, Jancsi nem elegendő, szükség van két gyönyörű hölgyre, Babics Zsuzsára és Kepics Andzselikára, akik tehetsége legalább ugyanennyire szembetűnő. Lakodalmak, rendezvények, koncertek főszereplői már közel húsz éve. Nem fásulnak bele, ellenkezőleg, egyre nagyobb lelkesedéssel és odaadással végzik hivatásukat, ezáltal egyre több vidám vagy éppen meghitt percet, órát szerezve a közönségnek.

– Mikor született az Integrál együttes?

Jancsi: Eleinte feleségemmel, Zsuzsával zenéltünk együtt, de mindig volt egy-egy zenész, aki beugrott, csatlakozott egynéhány alkalom erejéig. Első komolyabb fellépésünk az I. Vállalkozók Bálja volt a 90-es években. Akkoriban nevünk sem volt. Galajda József, a rendezvény szervezője felajánlott néhány zenekarnevet.

Zsuzsa: Ugyanis a plakáton valamiképpen fel kellett tüntetni a fellépőket.

Jancsi: Az Integrál nevet is felajánlotta. Megtetszett. Ezt választottuk.

– Mit jelent számotokra ez a név?

Jancsi: Talán az Isten is úgy akarta, hogy az Integrál mellett döntsünk. Először is azért tetszett, mert volt egy orosz zenekar azonos névvel, amely számomra példaértékű volt. Gyönyörűen zenéltek, nagyon tehetségesek voltak. Másrészt a jelentése is megfogott. Matematikában is találkozhatunk a kifejezéssel, a függvényekkel kapcsolatos fogalomként. Mi is akkor zenélünk jól, ha megvan közöttünk, illetve a közönséggel az egészséges illeszkedés.

– Nem jelentett gondot, hogy ugyanezt a nevet egy másik együttes is viseli?

Jancsi: Nem. Egyrészt ők korábban zenéltek, még valamikor a nyolcvanas években, másrészt nem voltunk egy felkapott zenekar, nem hittem, hogy befutunk.

– Tehát túlszárnyaltátok a kitűzött célt, igaz?

Jancsi: Bevallom, nagyobb színpadokon léptünk fel, mint amilyenről valaha is álmodtam.

– Végül is hogy kezdődött, milyen céllal jöttetek össze énekelni?

Jancsi: A kilencvenes évek végén Zsuzsa ihletett kapott és írt körülbelül harminc dalt. Én pedig megírtam hozzá a dallamot. Inspirált bennünket az, hogy saját számaink vannak. Ezeket át akartuk adni, ezzel gazdagítani a közönséget.

– Hol volt érdeklődő közönségetek?

Jancsi: Először Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Budapesten, Komáromban turnéztunk. Ott nagyon szerettek minket és gyakran meg is hívtak. Most már három-négy éve nem koncertezünk a háború miatt, de addig bejártuk egész Ukrajnát: kisebb városokban, megyeszékhelyeken, a fővárosban is megfordultunk. Luhánszkban több mint negyvenezer ember előtt léptünk fel. És ami érdekes, ezekbe az ukrán városokba is magyar dalokat vittünk, nagyon tetszett nekik. Természetesen Kárpátalján is rengeteg fellépésünk volt. Mellesleg mi vagyunk a Kárpátaljai Ukrán Himnusz szerzői.

– Kinek a megrendelésére született ez a dal?

Zsuzsa: Munkácson van egy Ridne Zakarpattya nevű civil szervezet, ők kértek meg minket, hogy írjuk meg a himnuszt.

– Hol lehet az Integrál dalait, többek közt ezt a himnuszt meghallgatni?

Zsuzsa: A youtube-csatornánkon. Videók és hangfelvételek között lehet válogatni. Linkje: https://www.youtube.com/watch?v=CmMqFF_m8tQ

– Zsuzsa, mikor kezdtél énekelni?

Zsuzsa: Otthon volt egy zongoránk, azon szerettem játszani. Közben nagyapám énekelt és én, a kis négyéves, egy ujjal igyekeztem lejátszani a dallamot. Zeneiskolába is beírattak, de oda nem szerettem járni. Komolyabb terveimben nem szerepelt a zene. Én rajzolni szerettem, festőművésznek készültem volna, de nem sikerült a felvételi, – az ukrán tollbamondás – így nem vettek fel az egyetemre.
Aztán egy alkalommal Jancsi szerzett egy szintetizátort, elkezdtem játszani rajta. Jancsinak nagyon tetszett, rögtön beindult a fantáziája, így eldöntöttük, hogy ketten alapítunk egy együttest.

Jancsi: Hát eléggé nyomatékos voltam. (nevet).

Zsuzsa: Még aznap elkezdtük a munkát.

– Akkor már énekeltél?

Zsuzsa: Nem, akkor még nem. Bőven elég volt a szintetizátor. Örültem, ha oda tudok figyelni a billentyűkre.

– Hol léptetek fel?

Zsuzsa: Először a kishegyi étteremben zenéltünk. És már aznap este kaptunk egy állásajánlatot a Csalogány étteremtől, amit el is fogadtunk. Ott kezdődött az én pályafutásom.

– Akkoriban más foglalkozásod nem volt?

Zsuzsa: Volt munkahelyem: plakátokat festettem a moziban, majd később a művelődési házban dolgoztam.

– Hogyan lettél énekes?

Zsuzsa: Volt egy énekesünk, Nagy Mónika, amikor kiköltözött Magyarországra, nekem kellett helyette énekelni, ez egyre gyakoribb lett, így kénytelen voltam elvállalni az énekesnő szerepét. Tehát nem egy előre eltervezett pályafutás volt.

– Andzselika, miképpen alakult a te életed és hogyan találkoztál Jancsiékkal?

Andzselika: Három-négy éves koromban is már az volt a kedvenc elfoglaltságom, hogy felvettem anyukám magas sarkú cipőjét, a leghosszabb ruháját, egy dezodoros dobozt, vagy egy fésűt fogtam a kezembe mikrofonként és ott álltam a tükör előtt. Akkoriban eldöntöttem, hogy énekesnő leszek. Apukám, Kepics János éttermekben zenélt. Néha elkísértem őt a májusi felvonulásokra, és ilyenkor énekelhettem a zenekarral. Majd elkezdtem a zeneiskolát és rögtön elhatároztam, hogy zongoratanárnő is leszek. A művészeti szakközépiskola befejezése után a Beregszászi Művészeti Iskolában kezdtem dolgozni zongoratanárként. Jancsival 2000-ben találkoztam. Ő megkérdezte, lenne-e kedvem énekelni az ő zenekarában. Azóta vagyok velük. Jelenleg zongora- és énektanárként is dolgozom.

– Jancsi, nálad hogyan kezdődött a zenélés?

Jancsi: Ahhoz, hogy ezt elmondjam, három interjú se lenne elég. Külön téma a zene, az ének, a zeneszerzés és a hangszerkészítés is.

– Milyen hangszereket készítesz?

Jancsi: Szólógitárokat. De nem gyártom őket. Összesen öt darabot készítettem, mivel hatvan- és százéves faanyaghoz jutottam. Vétek lett volna kihagyni ezt a lehetőséget. Ha még lesz ilyen szerencsém, akkor szívesen készítek többet is.

–Miért fontos a hangszerkészítésnél az öreg fa?

Jancsi: Egy természetes úton szárított fából készült hangszer milliókat ér. Teljesen másképpen szólal meg.

– Essen pár szó az énekről és a gitározásról…

Jancsi: Már az óvodában éreztem, hogy nem tudok közömbös maradni a zene iránt. Állandóan dallamokat fütyörésztem. Emlékszem, csodálkoztam is magamon, hogy miért teszem. Ami a hangszert illeti, apukám azt akarta, hogy harmonikázzak, de engem mindig a gitár vonzott.

– Végül is hány hangszeren játszol?

Jancsi: Gitározom, egy kicsit zongorázom, dobolok, valamennyire harmonikázom.

– Mostanában Beregszászban, a Vérke partján található szabadtéri kávézóban hallom az együttest énekelni esténként.

Jancsi: Ez nem fellépés, egyszerűen munka. Nem is munka, inkább jótékonyság. Közben persze reklám számunkra, mert az emberek hallják, hogy létezünk.

Zsuzsa: Egyébként szívesen megyünk lakodalmakba, rendezvényekre.

– Milyen dalokat adtok elő legszívesebben?

Zsuzsa: Mind a hárman teljesen különböző egyéniségek vagyunk, ezért nagyon széles a repertoárunk.

Jancsi: Én, például, olyat szeretek előadni, amelyben van egy kis gitár. Nem feltétlenül rock, lehet blues is, vagy akár egy sanzon.

Andzselika: Szeretem a népzenét, a mulatóst, a csárdást.

Zsuzsa: Én pedig inkább a dzsesszes, bluesos számokat kedvelem.

– Miért szeretik az Integrált? Mert tudom, hogy szeretik…

Andzselika: Amit hallottam visszajelzésként az az, hogy jó hangulatot teremtünk. Észrevesszük, hogy mire van szüksége a közönségnek.

– Miben áll az Integrál erőssége?

Zsuzsa: Pluszként megnevezhetem azt, hogy több nyelven énekelünk: spanyolul, ukránul, oroszul, magyarul, angolul.

– Együttműködtök-e más kárpátaljai zenészekkel?

Jancsi: Mivel hangmérnök, valamint stúdió- és énekmester is vagyok, így gyakran előfordul, hogy együtt dolgozunk más zenészekkel. Segítjük egymást, viszont közös fellépésre még nem volt alkalom.

– Kicsit a jövőbe nézve… Mit terveztek?

Jancsi: Szeretnénk még sokat koncertezni. Emellett jó lenne átdolgozni a számokat, egy kicsit korszerűbb hangzással ellátni, mert már két évtized alatt egy kicsit elavult a stílus. A dalokat úgy tudjuk továbbvinni, ha korszerűsítünk. Emellett szeretnénk levédetni Magyarországon a szerzeményeinket. Kijevben kétszer is próbálkoztunk, de nem sikerült, mivel Ukrajnában nem létezik a szerzői jog védelme.

– Szükségetek van még a gyakorlásra?

Jancsi: Mindenképpen. A gyakorlásra mindig szükség van. Az hozzátartozik az élethez. Mindig vannak gyenge pontok, melyeket ki kell dolgozni. Aztán folyamatosan bővíteni kell a repertoárt. Hiába van már több mint ezer dal a tarsolyunkban, az emberek mindig a frissre vágynak.

– Bele lehet-e fásulni a zenélésbe?

Jancsi: Nem, nem és nem. Én, ha két napig nem zenélek, akkor már hiányzik. Minden időmet ennek szentelem.

 

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma