Több mint hivatás – Interjú Csuprik Etelka zongoraművésszel

Csuprik Etelka egy jelenség. Aki ismeri, elmondhatja róla, hogy igazi művész, akinek a zongora az élete, a mindene. Zongorázik és boldog. Nemzetközi zongoraversenyek győztese, Ukrajna érdemes művésze, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia szólistája. Életéről, karrieréről, terveiről beszélgettünk.

– Mikor kezdődött a nagy szerelem Ön és a zongora között?

– Két és fél éves voltam, amikor anyukám vett egy zongorát a nagyobb testvéreimnek. Állandóan a hangszer körül forogtam. Eleinte elzárták előlem. Egyszer nyitva maradt, és azt tettem, amit a nagyobb testvéreimtől láttam: ütögettem a billentyűket. Édesanyám megkérte a testvéreim zongoratanárát, hogy engem is tanítson. A fiúkért három rubelt, értem ötöt fizetett. Abban az időben ez nagy összegnek számított (több mint öt dollár egy óráért). Nagyon büszke voltam erre a cseh tanáromra, Bacsó Gyuszi bácsira! Csehországból jött Nagyszőlősre lakni. Akkoriban gyakran szerveztek koncerteket, és hallották, hogy van egy csodagyerek, hát mindig meghívtak. Nekem nagyon tetszett, hogy tapsolnak.

– Hány éves volt éppen?

– Ötéves voltam, amikor az első koncertet adtam. Kálmán-operetteket, Chopin cisz-moll keringőt játszottam, és mindezt hallásból, kotta nélkül. Híre ment az egész városban, hogy van egy tehetséges zongorista. És akkor jöttek az ajándékok, sokat fizettek is. Rengeteg pénzünk volt. Hat zongorát is vásároltak nekem. Megmutattam anyunak, hogy melyiket kérem, és rögtön jött a szállító autó. Az én szerelmem a zongora iránt nagyobb bármilyen más érzésnél. Szeretem az embereket, de zongora nélkül nem tudom elképzelni az életemet.

– Mi az, ami elvarázsolja egy zongorában?

– Azt csinálhatok vele, amit akarok. Nem csal meg. Hallgat rám.

– Volt a családjában zenész?

– Mindenki zenész volt. Nagyapán, Rózsa Géza híres hegedűművész volt: rengeteg hegedűje volt. Mindennap törölgette, javítgatta a hangszereket, beszélgetett velük.

– Hogyan alakult a karriere ötéves kora után?

– Zongoráztam, zongoráztam, és egy vasárnap a városban egy csodálatos zongorahangot hallottam. Mondtam apukámnak, hogy nekem muszáj oda bemennem. Édesapám bekopogott az ablakon, beadott engem, és ott maradtam tizenkilenc éves koromig. Gergely Juci néni lett az én tanárom. Egyébként Zádor Dezső bácsinak volt a tanítványa, majd a Prágai Konzervatóriumban tanult. Ez a ház, a Juci néni szíve, az ő tudása lett az én fundamentumom.

– Zeneiskolába nem járt?

– Juci néni két év alatt megtanított kottát olvasni, majd bevitt a zeneiskolába – máskülönben ott dolgozott –, és bemutatott az igazgatónak. A direktor úr azt mondta, hogy ki lehet nekem írni a bizonyítványt arról, hogy befejeztem a zeneiskolát. De aztán mégis felvettek negyedikes diáknak. Juci nénivel naponta kétszer-háromszor zongoráztunk. Időnként voltak osztálykoncertek, és a többi gyerek szülei jöttek Juci nénihez és kérdezték, hogy a többiek miért nem játszanak úgy, mint Eta. Juci néni erre csak ezt válaszolta: „Mert a maguk gyermeke normális, Eta pedig nem normális.”
Végül az ungvári zeneművészeti szakközépiskolába kerültem. Ezt követően felvettek a Lembergi Konzervatóriumba. Abban az időben mentem férjhez, és ott is maradtam. Harminc éve élek Lembergben. Van két szépséges gyermekem. Az egyik fiam a Liszt-versenyen játszott tavaly Budapesten. Van egy ötéves unokám, aki már fellép, kottát olvas, sőt könyveket is olvas.

– Akkor családi vonásról van szó…

– Így van, és én nagyon boldog ember vagyok. Nagyon szeretek mindent, ami és aki körülvesz: a színpadot, a zongorát, az embereket, a közönséget.

– Van-e más kedvenc elfoglaltsága?

– Kilenc éve festek szentképeket.

– Hogyan fedezte fel, hogy egy másik tehetség is rejtőzik Önben?

– Egy alkalommal felújítás miatt bezárták a lembergi filharmóniát, ahova zongorázni jártam este kilenctől reggel hétig. Ekkor bementem a szépművészeti főiskolára és megkérdeztem, hogy foglalkozhatok-e ott valamivel. Adtak nekem egy kis vásznat, olajfestéket. Így kezdtem el festeni. Bejött a tanárnő, és amikor meglátta a festményemet, csak ennyit mondott: „Ezt ne hagyd abba!”

– Hova hívják leggyakrabban koncertezni?

– Végigjártam a világot, különösen Európában játszom sokat.

– Melyik művet szereti a legjobban?

– Az egyik is szép, a másik is szép. Mostanában a Mozart-szonáták ciklusa kezdődött el Ungváron és Lembergben. Azelőtt volt Beethoven, Bach. Beregszászban legutóbb Bartók-, Liszt- és Kodály-műveket adtam elő, ezeket is nagyon szeretem.

– Egy ilyen híres zongorista miért marad Ukrajnában?

– Bármennyire is sok a lehetőség, a gazdagság a világ más tájain, én szeretem az itteni embereket, a nyelvünket, a mi konyhánkat, a mi sonkánkat. És azért is szeretek itt élni, mert itt kimondhatom az igazságot. Ha egy ritka virágot idegen virágok közé helyeznek, idegen talajba, akkor az nem virágzik többé. Hát mire ez? Mindenki éljen ott, ahol megszületett. Bejárom a világot, képviselem Ukrajnát, és aztán elköszönök, és visszatérek az otthonomba. Ez így lesz, amíg élek.

– Hogyan tudja Lembergben megőrizni magyarságát?

– Soha nem olvasok könyvet ukránul vagy más nyelven, csakis magyarul. Csak a magyar konyha, magyar könyv, magyar bölcsek tetszenek, mert a magyar ember mindig az igazságot írja le, nem pedig azt, amit hallani szeretnének.

– Sokadik alkalommal jár Beregszászban. Miért szereti az itteni közönséget?

– Édesapám Beregszászban nőtt fel a Macsolai utcán. Tetszik, hogy a feliratok magyarul is szerepelnek, az emberek megőrzik nemzetiségüket. És másképpen hallgatják a zenét, más a közönség. Én Beregszászban zongoráznék minden vasárnap a mise után.

– Van-e hobbija a zene és a festészet mellett?

– Az én kikapcsolódásom a konyhai finomságok, de szeretem a sakkot is nagyon.

– Kivel sakkozik?

– A kisebbik fiammal és a férjemmel, ő tanított meg sakkozni.

– Maradtak-e még vágyai, tervei, vagy pedig már mindent megkapott az élettől, amire vágyott?

– Nem olyan rég Rómában jártam. Nagyon tetszett a Vatikán. Nagy álmom, hogy ott zongorázzak, és ott a templom falára felfesthessem Jézust és Szűz Máriát. Ezenkívül szeretnék még eljutni Izraelbe, a Szentföldre. Szeretnék sokat segíteni az embereknek.

Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.ma