FilmKalauz: Pop, csajok satöbbi
Akik ismernek, tudják, viszonylag kevés romkomot nézek és nem is azért, mert jaj, olyan mély vagyok, hanem mert elegem van abból, hogy tudom: a főhősök eleinte utálják egymást, véletlenül összebútoroznak, a félreértések tönkreteszik kapcsolatukat, a rosszfiút megváltja a szerelem, a baráti tanácsadó csapat pont jókor mond életbölcsességet, a nagy monológ mindent lezár, a végén meg úgyis összejönnek.
A Pop, csajok satöbbi viszont az a film, amit így is öt évente előveszek, mint az útlevelet, hogy megnézzem érvényes-e. Vannak filmek, amiket nem azért nézünk újra, mert valami óriási bölcsességet várunk tőlük, hanem mert kíváncsiak vagyunk, hogy mi változtunk-e azóta.
A szegény kis lemezboltos panaszai
A film röviden arról szól, hogy Robbal szakít a barátnője és ettől összeomlik. Egy harmincas férfi egész estés szenvedése arról, hogy mások nem szeretik őt eléggé, miközben ő maga se nagyon tudja, mit akar, kit akar, vagy hogy egyáltalán akar-e bármit. Elkezdi felidézni korábbi kapcsolatait, mintha magánnyomozó lenne a saját múltjában. Listákat gyárt: top 5 szakítás, top 5 kudarc, top 5 lemez.
A film legviccesebb pillanatai a lemezboltban játszódnak, ahol Rob és két alkalmazottja, fanatikus zenerajongók úgy vitatják meg a popkultúra kérdéseit, mintha világsorsokról döntő ENSZ-határozatok lennének. Hogy mit illik feltenni vasárnap reggel? Ki az, aki képes annál nagyobb bűnt elkövetni, hogy rossz lemezt rendel a pultnál?
A film tulajdonképpen egy modern neurózis-katalógus: szerelmi pánik, identitászavar, érzelmi éretlenség és a nagy felismerés, hogy a romantikus idealizálás nem ugyanaz, mint a felnőtt érzelmi munka. Közben mindenkit megpróbál visszahívni az életébe, hogy kiderítse, hol rontotta el.
“Nem az számít, hogy ki vagy, hanem hogy mit szeretsz”
Rob a zenébe menekül: a bakelitekbe, listákba, dalokba, amiknek sokszor több értelmük van, mint a saját érzéseinek. Én pedig ugyanígy menekülök: nemcsak a zenébe, hanem a művészetekbe, filmekbe, könyvekbe, jelenetekbe. Ez a film is az egyik menedékem lett. Egy hely, ahol bemagyaráztam magamnak, hogy amit érzek, az nem teljesen értelmetlen. Hogy más is csinálja ugyanezt. Hogy nem baj, ha néha a múltból próbálok megérteni valamit.
Ez a film nem ígér sem repülőtéri varázslatot, sem naplementés csókolózást, sem azt, hogy végül minden kerek lesz. Csak azt mutatja meg, milyen az, amikor egy ember próbál felnőni, de még nem érzi késznek önmagát.
Attól félek, hogy ez az utolsó öt év, amikor még azok a problémák gyötörnek, mint a főszereplő Rob Gordont. Ugyanakkor félek is, hogy komolyabb gondjaim lesznek és nem fogok úgy tekinteni a filmre, mint eddig… De lehet, a nosztalgia továbbra is megszépíti majd.
Nagyjából most vagyok a főszereplők korosztályában, ami kicsit olyan érzés, mintha a film utolért volna. Közben azt is látom, hogy amit Rob csinál az exeivel, ugyanazt csinálom a volt barátaimmal. Visszanézek, analizálok, listázok.
Talán ez a Pop, csajok satöbbi igazi lényege: hogy minden alkalommal mást mutat. Nem a filmtől várjuk a katarzist, hanem attól, hogy vajon mi magunk épp mennyire vagyunk összeszedve, hol tartunk az életben.
A romantikus önsajnálat nem hal meg, csak átalakul…
Bak-Kun Viktória
Amennyiben szeretne egy Önnek kedves filmről olvasni ajánlást, küldje el javaslatait a karpatalja.ma@gmail.com e-mail-címre.