61 éve hunyt el Hatvany Lajos

Hatvany Lajosról a hatvani cukorgyár, a Nyugat folyóirat és Ady Endre is eszünkbe juthat. Báróként nemcsak a magyar irodalom legnagyobb mecénása volt, hanem a világirodalom művelt ismerője, és a kortárs költők tehetségének éles szemű felismerője is. A 61 évvel ezelőtt, 1961. január 12-én elhunyt Hatvany gazdag életművet hagyott maga után.

A „cukorbáró”

A hatvani cukorgyáros Deutsch család leszármazottjaként nemcsak gazdag, de a kultúra felvirágoztatásához tevékenyen hozzájáruló családba született.

Az 1880-ban született Lajosról hamar kiderült, hogy nem lesz belőle cukorgyáros, de fiútestvéreinek köszönhetőn nem is nehezedett rá a családi cég vezetésének terhe. Ugyanakkor nem ő volt az egyetlen, aki a kulturális és művészeti élet terén is maradandót alkotott.

Testvére, Hatvany Sándor Ferenc a századelő egyedi látásmóddal rendelkező festőművésze, műgyűjtője és művészeti szakértője volt. Öccsük, Bertalan pedig a cég gazdasági irányítása mellett orientalistaként – azaz a keleti kultúrák és nyelvek kutatójaként – nemzetközi hírnévre tett szert és emellett szintén támogatta a modern magyar költészetet.

Hatvany Lajos egyetemi tanulmányait Freiburgban kezdte meg, de megjárta Angliát és Franciaországot is, 1904-ben viszont már Magyarországon doktorált. Az irodalomtörténész-professzor Gyulai Pállal került kapcsolatba, aki nagy hatást gyakorolt rá, és ekkoriban ismerkedett meg Ady Endre költészetével is.

Új hangja és friss szellemisége miatt könyvei nagy feltűnést keltettek. A személyes ízlés joga, az impresszionista kritika jellemezte gondolkodásmódját. A kezdetektől publikált a Nyugatban, majd a részvények felét megvásárolva könyvkiadót is szervezett mellé. A tartalmi kérdésekben Osvát Ernővel nem jutottak kompromisszumra, ezért Hatvany otthagyta a lapot, de Adynak továbbiakban is a mecénása maradt.

1917 és 1919 között a Pesti Napló modernizációját tűzte ki céljául, és ezzel megalapozta, hogy az újság később – Miklós Andor tulajdonába kerülve – az Est-lapok egyik alappillére legyen. Ebben az időszakban erősödött a lap irodalmi arculata és sokkal frissebben reflektált a napi eseményekre is.

Nem álltak távol tőle a közéleti kérdések sem. Az első világháború idején Ady Endre oldalán a demokratikus forradalom szükségességét hirdette. Az őszirózsás forradalomban Károlyi Mihály mellett – a Nemzeti Tanács vezérkarának tagjaként – főszerepet vállalt. A Tanácsköztársaság helyett azonban az emigrációt választotta, 1919-ben Bécsbe utazott. Külföldről egyszerre tiltakozott Trianon és Horthy hatalomra kerülése ellen.

Bécsben támogatta a magyar emigráció politikai tevékenységét. A megsebzett ország című könyvében Magyarország történelmét írta meg, ám a mű ellentmondásos fogadtatást kapott, és volt, aki nemzetellenesnek minősítette. Közben regényeket írt, például a hazai nagypolgárság világát bemutató, önéletrajzi ihletettségű Urak és emberek című művét 1927-ben.

A magyar irodalom vonzásában

Noha magyarul, angolul és németül sem jelentett számára problémát az írás, az életét mégis szülőhazájában képzelte el, ezért ugyanebben az évben önként hazatért és vállalta, hogy forradalmi szerepvállalása miatt bíróság elé állítsák: elítélték, de a következő évben már szabad volt.

Ady Endre után figyelme József Attilára terelődött. Mindeközben azonban a szélsőjobbra tolódó Magyarország számára ismét egy olyan hellyé vált, ahol nem érezte magát otthon, ezúttal Angliába távozott, ahonnan csak a háború után tért haza.

Útja innen az egyetemi katedrára vezetett, és végre fiatal kora óta kísértő feladatával foglalkozhatott, megírta Petőfi életrajzát öt kötetben. Adyról és a Nyugatról írt írásainak gyűjteménye csak halála után, 1977-ben jelent meg.

Nem tartották a hagyományos értelemben vett, professzionális újságírónak, inkább „politizáló irodalmárnak”, aki a laptulajdonosi és főszerkesztői szerepét komolyan vette, és nem csak pénzt adott, hanem ötletekkel és gondolatokkal gazdagította vállalkozásait. Ambíciói túlmutattak a mecénási szerepen, korszerű és színvonalas lapokat akart készíteni.

Sok ellentmondás feszül életútjában, származása és választott hivatása között eleve szokatlan kapcsolat volt, amely meghatározta pályáját és „diszharmonikus” életművét. Gazdagsága és a változatos életstílusa körüli pletykák sokszor elterelték a figyelmet műveinek értékéről.

Biztos egzisztenciája megnyitotta számára az irodalmi köröket, ugyanakkor zsidó származása sok szempontból meg is nehezítette érvényesülését. Nagy Sz. Péter: Hatvany Lajos – Kortársaink című könyvében úgy értékeli, ebből fakadó kisebbségi komplexusainak, letagadott, de bizonyára sokszor érzett kitaszítottság-érzésének, bizonyítási kényszerének is szerepe lehetett nagyvonalúságában és abban, hogy egész életét a magyar irodalom támogatásának szentelte.

A világirodalom egyik legműveltebb ismerője volt, aki egyáltalán nem szorult rá arra, hogy vagyonával bizonyítsa, helye van a legszínvonalasabb irodalmi körökben. Bárónak született, ugyanakkor a polgári demokratikus átalakulás radikális végrehajtásának híve lett, és ezzel szembekerült Horthy neobarokk Magyarországával.

A politikai kurzusok váltakozásai ugyancsak hozzájárultak ahhoz, hogy mozgalmas életet éljen, hiszen kétszer, 1919-ben és 1938-ban is elhagyni kényszerült szeretett hazáját. 1927-ben, hazatérése után a tárgyalása bírái azzal vádolták, hogy bár zsidó létére lehet magyar állampolgár, de hazafi nem lesz soha.

1938-ban a szélsőjobbra tolódó országból szidó származása miatt döntött a távozás mellett. Mindkét alkalommal vissza is tért, noha a vágyott elismertséget itthon sosem kapta meg.

Forrás: mult-kor.hu