Sohasem egyedül – Kiss Kata koncertje Nagyszőlősön
Kiss Kata, a magyar népdalok és nemzeti dalok előadója május 3-án tartott koncertet a Nagyszőlősi Szelíd Lovas Népfőiskolán.

Az eseményt Margitics Ildikó nyitotta meg, aki üdvözölte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Kiss Katának. Az énekesnő kifejezte végtelen örömét, hogy ilyen festői környezetben adhat koncertet. A kárpátaljai turné célja, hogy a közösség erejét és a zene lélekemelő hatását közvetítse minden résztvevő számára. A közönség együtt énekelt az előadóval, a gyerekek az énekesnő mellett állva a koncert teljes részesei lehettek. Kiss Kata szavai megerősítették a közönséget: bárhol is legyünk a nagyvilágban összetartozunk, mert magyarnak lenni igenis jó.
Az esemény a Nagyszőlősi Szelíd Lovas Népfőiskola, valamint a KMNE szervezésében valósult meg.
Bocskor Zita


