Könyvajánló: A Pál utcai fiúk
Felnőttként olvastam először A Pál utcai fiúkat. Azóta többször is újraolvastam, és minden alkalommal más rétegét fedezem fel. A leírtak mindig emlékeztetnek arra, hogy az igazi értékek sosem avulnak el. Van könyv, amit elfelejtünk, és van, ami velünk marad…Molnár Ferenc regénye az utóbbiak közé tartozik.
A Pál utcai fiúk című regény időtlen. A Pál utcai és a vörösinges fiúk közötti „háború” a grundért – egy poros, üres telekért – ma is ugyanolyan szimbolikus, mint több mint száz évvel ezelőtt. Ez a „háború” a tisztességről, az összetartásról és a becsületről szól. A grund nem csupán egy helyszín, hanem jelkép. Mindannak a megőrzése, ami tiszta, őszinte és közösségteremtő.
Molnár Ferenc regénye különleges abban, hogy a gyerekek szemén keresztül mutatja meg a felnőttek világát. Nemecsek Ernő alakja egyszerre megható és felemelő: ő az, aki nem nagy szavakkal, hanem tetteivel bizonyítja, mit jelent hűségesnek lenni. A kis, szőke, halk szavú fiú neve örökre beíródott az irodalomtörténetbe.
Olvasás közben mindig azon kapom magam, hogy visszavágyom abba az időbe, amikor a grund még a világ közepe volt. Amikor a barátság, a becsület és a közösség nem elvont szavak, hanem megélt értékek voltak.
Kiknek ajánljuk?
Mindenkinek. A fiataloknak, mert megtanítja, hogy a bátorság nem mindig látványos. A felnőtteknek, mert segít felidézni a bennünk élő gyermeket.
U.i.: A grund lehet bárhol – egy emlékben, egy barátságban vagy egy régi könyv lapjai között.
Nyitókép: cdn.antikvarium.hu/magyarmenedek.com/Kollázs: Kárpátalja.ma
Mondik Márta
