Könyvajánló: Öt vallomás (Enskilda samtal)

Ez volt életem első Bergman-könyve. Addig csak a filmjeit ismertem: főleg azokat, ahol a nők érzelmei totálisan kavarognak, néha teljesen össze-vissza (de hát ki mondta, hogy egy női idegösszeomlásnak logikusnak kell lennie). Kíváncsi voltam, hogy papíron is ennyire pontos-e a női pszichében, ha filmen már így megy neki. Spoiler: igen.

A művet különösen érdekessé teszi, hogy a cselekmény alapját nagyrészt Bergman saját édesanyjának küzdelmei inspirálták. Anna története valójában Bergman saját tapasztalataiból készült.

A történet röviden

A főszereplő Anna, egy ifjú nő, aki egy lelkészhez megy férjhez. Ez az együttélés inkább intézmény, mint igazi kapcsolat. Egy „korrekt” frigy, ahol a felek szépen végzik a dolgukat: Anna feleség, a férje lelkész, mindenki elégedett… legalábbis papíron. A külvilág szemében tökéletes erkölcsi építmény, amely stabilan áll, mint egy svéd lutheránus templom. Belül azonban hideg, üres és levegőtlen.

Anna belesimul ebbe a rendszerbe. Mert ezt várják el tőle. Mert ezt „illik”. Mert a boldogságot nem kérdezzük, csak feltételezzük.

Aztán megjelenik Tomas, az orvos.

Nem mond nagy szavakat, nem csinál hollywoodi produkciót. Egyetlen fegyvere van: kérdez. Nem azt kérdezi, hogy „Meg kellene nézni az új énekeskönyvet?”, hanem azt, hogy: „Hogy van maga valójában?”

Innentől kezdve Anna élete szépen, lassan felrobban.

Miért izgalmas a történet?

Mert tiltott. Mivel egyház + vágy = két hét lelkiismeret-furdalás, három év terápia. Ez a kapcsolat nem azért élvezetes, mert történik valami, hanem azért, mert lehetséges lenne.

Mert minden mondat mögött ott van a „mi lenne, ha…?” Mert a nő életében először valaki nem szerepként, hanem emberként néz rá.

Ettől kezdve minden, amit addig biztosnak hitt (házasság, hit, kötelesség) megrendül. Nem drámai jelenetekkel, csattanó ajtókkal.

A könyv azt mutatja meg, milyen az, amikor valaki először találkozik saját vágyaival, és ijedten ráébred, hogy bűnt követ el pusztán azzal, hogy érez.

Anna két világ között lebeg. Kívül tisztes feleség, frizurát igazít, mosolyog, mindent tud a vasárnapi ebédről, de belül valaki végre látja őt, és ráébred, hogy másképp is élhetne.

A könyv nem azt kérdezi, hogy „Anna megszegi-e a szabályokat?”, hanem azt: „Van-e joga egy nőnek a saját életéhez, ha ez mások szerint kényelmetlen?”

Mit ad a könyv az olvasónak?

Ráébreszt: az „elég jó élet” még nem élet. Megmutatja, hogy a lázadás néha annyi, hogy kimondod: „Boldog akarok lenni.” Nem csupán történetet ad, hanem identitásválságot is.

Az Öt vallomás nem az a könnyed délutáni olvasmány, de pont ezért jó. Vannak könyvek, amik csak szórakoztatnak, és vannak, amik kirántanak abból a rutinból, amit amúgy csak megszokásból élsz.

„Azt szokták mondani, hogy a szerelem vak, de ez nem igaz – a szerelemnek éles a szeme és kitűnő a hallása. Többet lát és hall, mint amennyit az ember látni és hallani szeretne.”

Bak-Kun Viktória