Könyvajánló: A gabonafarkas legendája

Bartha Gusztáv: A gabonafarkas legendája. Válogatott novellák 1988-2012. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2014.

Bartha Gusztáv a pályakezdése óta eltelt mintegy három évtized alatt hét önálló kötettel jelentkezett, ezek némelyike újraközölt írásokat is tartalmaz.
Új, nyolcadik könyvének impresszuma egyértelműen jelzi: ezúttal az 1988-2012 közötti időszakban született kisprózákból kínál válogatást. Huszonöt esztendő, huszonhat novella: sok vagy kevés, reprezentatív vagy hiánnyal síró gyűjtemény? Ne firtassuk, hiszen nem ismerjük – nem feltétlenül kell ismernünk, következésképp minősítenünk sem – a szerző válogatási szempontjait.
Fontosabb a kérdés: az a társadalom és léthelyzet, amelyben Bartha Gusztáv él, amelynek abszurditásait óhatatlanul a saját bőrén is megtapasztalja, az õ szemével láttatva hitelesen jelenik-e meg előttünk, akik magunk is ugyanabban, legalábbis ahhoz nagyon hasonló helyzetben leledzünk, mint a szerző írásainak hősei, a létgondokkal szembeszegülő, azok ellen foggal-körömmel hadakozva oly sokszor lelki sebeket elszenvedő és okozó kisemberek sokasága?
Erre a kérdésre nem lehet sommás „igen”-nel, még kevésbé „nem”-mel válaszolni, mert régóta, a pályakezdés időszakától tudható: Bartha Gusztáv minden prózájában a megélhetés nehézségeivel igen sok esetben reménytelenül küszködő sorstársak nyomorúságának ábrázolására vállalkozik. Ennek tudatában és írásai többségének drámaiságát – ritkább esetben szatírává élezett komikumát – tekintve már nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk: a szerző vállalkozása sikeres.
A drámaiság szinte fokozhatatlan feszültségére jó példa a Viszontlátás című novella, amelynek hőse, a külföldi vendégmunkásként robotoló, a nehezen megszerzett jövedelem kopijkáit és forintjait számon tartó és követelő férfi „négyezer forint” negatív „különbözet” miatt véresre veri a feleségét; a szatírába hajló keserű komikumra pedig a Micike, avagy az első kárpátaljai soap opera című, viszonylag terjedelmes írás, amelyben az úrhatnám-fajta életvitelt, ezen belül „ pluszhozadékként „ az idegen nyelv majmolását figurázza ki metsző gúnnyal.
A novellista Bartha Gusztáv törekvése nem elsősorban az olvasmányosságra irányul, inkább a tartalmi mondanivaló kibontását jól szolgáló, rég tudatosan kimunkált stílushoz ragaszkodik, amelynek elhallgathatatlanul fontos jellemzője a népies fogalmazás, mondatfűzés, szóhasználat.
Igen, Bartha Gusztáv személyében a népi írók egyik kései „de talán nem végzetesen elkésett!” képviselőjét tisztelhetjük, aki sorstársai létküzdelmét a kiváltó körülmények dühödt ostorozása nélkül, érett íróhoz méltó higgadtsággal ábrázolja; mindenkit megítél, de senkit sem ítél el. Novelláinak nyelvezetét a feledés homályából használatba emelt archaikus kifejezések (például: rédely– elfalazott tornác), viszonylag gyakori lelemények (hibólék– hitvány, híg leves) színesítik, ezzel egy időben nyelvünk szókincsét is óvják, gazdagítják.
Bartha Gusztáv 2013 őszén töltötte be ötvenedik életévét. Munkássága ekkor tájt részesült először komoly elismerésben: az irodalmi tagozat felterjesztése nyomán megkapta a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíját. Okkal hihető, hogy ez az elismerés erőteljesen fellobogtatja amúgy is tevékeny alkotókedvét.
Bartha Gusztáv novelláinak válogatáskötetét az eddigi írói teljesítmény nagyra becsülésével, újabb és kiváló művek reményében ajánlom az olvasók figyelmébe.

Nagy Zoltán Mihály