Könyvajánló: Eszter hagyatéka

Márai Sándor alkotása olyan könyv, amelynek olvasása közben folyamatosan ott motoszkál benned a kérdés: „Én vajon mit tennék a helyében?” Ez a könyv nemcsak történetmesélés, hanem belső tükör: szembesít azzal, milyen könnyen engedjük át az irányítást, és mennyire lehet fájdalmas az, amikor nem állunk ki magunkért.

A történet látszólag egyszerű. Eszter, az idősödő, visszahúzódó nő évekkel korábban mindent elveszített: vagyonát, illúzióit, fiatalságát Lajos miatt, aki a magyar irodalmi alakok közül az egyik legnagyobb érzelmi manipulátor. Eszter nem tesz semmit, csak gondolkodik, emlékezik, mérlegel, miközben Lajos ígér, befolyásol, valamint újra és újra elrabol mindent, ami még elvihető.

A regény amellett, hogy személyes dráma, társadalmi tükör is. Eszter a két háború közötti Magyarország középosztálybeli nőalakjának küzdelmeit testesíti meg. A társadalom elvárja tőle a szelídséget és a türelmet, miközben senki nem veszi figyelembe az érzéseit.

Amikor Lajos visszatér, Eszter pontosan tudja, mi fog történni. Tudja, milyen ember, tudja, hogy újra kihasználja majd, mégis megnyitja előtte az ajtót… és itt kezd igazán nyomasztóvá válni a regény.

Esztert egyszerre sajnáltam és gyűlöltem. Nem értettem, sőt idegesített, hogy miért engedi át magát ennyire Lajosnak, miközben kristálytisztán látja, ki ő valójában. Nincs önámítás, nincs romantikus, rózsaszín köd, de van helyette lesújtó felismerés és drámai belenyugvás. Ez az, amitől az egész annyira aggasztóan ismerős, mert Eszter nem naiv. Csak önfeláldozó. Vagy inkább önmegsemmisítő.

Ez az embertípus nem csak irodalmi találmány. A valóságban is ismertem ilyen embereket, talán te is. Akik mindig értenek, mindig engednek, mindig „nagyobbak” akarnak lenni a helyzetnél, miközben lassan elfogynak.

Márai regénye azonban eléri azt, amit kevés könyv: nem kívülről magyaráz, hanem a lélekből tudatosít. Egy idő után már nem kérdezed, miért cselekszi ezt önmaga ellen Eszter, hanem azt veszed észre, hogy elkezded pontosan érteni őt.

Számomra ez a könyv sokkal inkább pszichológiai és önismereti olvasmány, mint klasszikus regény. Ha valaki „lélekbúvárkodni” akar, megspórolhat pár felszínes önsegítő könyvet, ha ezt a könyvet veszi le a polcról. Remélem, sokan felismerik benne a saját áldozati szerepkörüket, és talán, ha nem is azonnal, nem is látványosan, de elindul bennük valami. Mert az Eszter hagyatéka nem ad megoldásokat, csak egy tükröt. Visszarepíti az olvasót saját életének pillanataiba, amikor nem állt ki magáért, és rávilágít, milyen következményekkel járhat az önfeladás. Néha ennyi is bőven elég ahhoz, hogy az ember más irányba induljon tovább.

“Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy »mindent« rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már »rendbe hozott« mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.”

Bak-Kun Viktória