Közösség és fenntarthatóság – Szakmai konferencia a tájházakért

Somogyszobon tartotta éves közgyűlését és konferenciáját a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége. Az október 3-5-i eseményen adták át az Év tájháza díjat is. A konferencia idei témája a társadalmi és környezeti fenntarthatóság és a tájházak elmúlt évi sikeres projektjei, fejlesztései voltak.

Huszonegyedik alkalommal találkoztak a magyarországi tájházak működtetői egy országos és határon átnyúló rendezvény keretében. A programon a Nagyberegi Tájház képviseletében Gál Adél vett részt. A Tájházszövetség kiemelkedő, legjelentősebb szakmai programja az országos konferencia, melyen minden évben a kiváló előadások mellett kihirdetik az Év Tájháza pályázat nyertesét is.

A háromnapos rendezvény első napján Somogyszobot és környékét ismerték meg a résztvevők, élvezve a somogyszobi Vilma-ház vendégszeretetét. A második nap, a konferencia ünnepélyes megnyitója, az Év Tájháza pályázat nyertesének kihirdetésével indult. Bereczki Ibolya, elnök köszöntőjét követve hirdette ki, hogy az idei díjazott az Orfűi Malmok lett. A díj átadását követően a fenntarthatóság és közösség kérdéskörét körüljáró szakmai előadásokat hallhatott a közönség.

A programon köszöntőt mondott többek között Vincze Máté. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára fantasztikusnak nevezte a magyarországi tájházak hagyományait, emlékeztetve hallgatóságát arra, hogy az első tájház Petőfi Sándor kiskőrösi szülőháza volt, amelyet Jókai Mór nyitott meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a tájházak vezetői számára óriási a tét, mert ők őrzik az egyediséget és az egyediség értékét a 21. század kicsit szürke, globalizálódó világában.

A szakmai találkozó a mindennapi intézményi működés során is hasznosítható inspirációkat adott a hallgatóságnak a tájházak környezettudatos működéséhez. Az előadások keretében bemutatott tájházak, intézmények követendő példát nyújtottak a jelen lévő tájházvezetőknek, munkatársaknak.

A rendezvényen Gál Adél, a Nagyberegi Tájház koordinátora is felszólalt. Reflektálva az elhangzott előadásokra saját példát említett, mely a közösség megmozgatásáról, a tájházi munkába való bevonásáról szólt. Valamint köszönetét fejezte ki a Tájházszövetség felé a Nagyberegi Tájház irányába tett kezdeményezésük, figyelmességük és segítő szándékuk iránt.

A program harmadik napja tanulmányi kirándulással folytatódott, melynek keretében a résztvevők ellátogattak a Nagyatádi Dohánybeváltóhoz, Kisbajomra, megtekintették a Lábodi Tájházat, a Szennai Skanzent, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumot, valamint a Segesdi búcsújáróhelyet.

René

Kárpátalja.ma