139 éve született Tóth Árpád
A bánat költője – 139 éve látta meg a napvilágot Tóth Árpád költő, műfordító, újságíró, kritikus, a Nyugat első nemzedékének tagja.
Tóth Árpád Aradon született 1886. április 14-én. Édesapja, Tóth András szobrász volt, korán elhunyt. Édesanyja, Molnár Eszter egy ács segéd lánya volt. Tóth Árpád gyermekkorát Debrecenben töltötte. Már gyerekként látszott a tüdőbajra való hajlamossága. Eleinte rajztanárnak készült, később, 1905-ben Budapesten magyar-francia szakra iratkozott be.
Közben publikálni kezdett debreceni lapok mellett a kor legnívósabb lapjaiban, mint A Hét, A Nyugat és a Vasárnapi Újság. 1909-ben megszakította tanulmányait családjának megélhetési gondjai miatt, és Debrecenbe visszatérve újságíróként kereste a kenyerét.
1913-ban visszatért a fővárosba. Első kötete is ekkor jelent meg Hajnali szerenád címmel. A háború olyannyira megviselte, hogy 1916 nyarára 57 kilogrammra fogyott le. Egészségügyi állapota tovább romlott, tüdőbeteg lett. Betegsége miatt gyakran fordult meg szanatóriumokban, amit Hatvany Lajos fizetett. Ennek ellenére munkába állt, Az Esztendő nevű lapnál dolgozott 1917-től. Még ugyanebben az évben feleségül vette Lichtmann Annát, és megjelent második kötete, a Lomha gályán. 1918-tól a Vörösmarty Akadémia titkára volt, 1921-től pedig Az Est munkatársa. Közben 1920-ban megszületett lánya, Eszter, aki szintén költő lett.
1922-ben jelent meg Az öröm illan című kötete, 1928-ban pedig a Lélektől lélekig.
Közben műfordításait is publikálta kötetekben: 1921-ben az Aucasin és Nicolete, 1923-ban pedig az Örök virágok.
Tóth Árpád 42 éves korában, 1928. november 7-én tüdőbajban hunyt el Budapesten.
Halála után a Nyugat egy teljes számot szentelt emlékének.
Összes versét tartalmazó kötetét Szabó Lőrinc rendezte sajtó alá 1935-ben, majd 1942-ben összes versfordításait is.
Saját értékelése szerint a Nyugat Ady után a legjobb költőnek tartotta. Írásai központjában általában negatív téma állt, mint a lemondás, a bánat, az elidegenedés. Stílusára a szecesszió és az impresszionizmus hatott a leginkább, verseiben gyakran használt szinesztéziát. Sajátos versformát használt, 7/6 vagy 6/7 osztású jambikus sorokban írt. Verselése jól átgondolt szerkesztést sugall, rendkívül gazdag szókincse megmutatkozik műveiben.
Tóth Árpádra két filozófiai irányzat hatott: a schopenhaueri és a nietzschei világnézet. Előbbi szinte teljes életében, utóbbi csupán egy periódusban. Életét átitatta a pesszimizmus, ahogyan a nagy háború utáni korszakot is.
Költészet mellett foglalkozott publicisztikával, kritika- és novellaírással is, de a líra mellett a műfordításai állnak a második helyen, mivel azok kiválósága napjainkig töretlen. Tóth Árpád törekedett arra, hogy a tartalmat át tudja ültetni, egyúttal a forma se szenvedjen csorbát. Babits szerint Shelley Óda a nyugati szélhez című verse Tóth Árpád tolmácsolásában a legszebb vers. A romlás virágait Szabó Lőrinccel ketten fordították le magyarra 1923-ban. De Miltont, Keats-t, Wilde-ot, Poe-t és Goethét is fordított. Rilke szonettje, az Archaikus Apolló-torzó Tóth Árpád változatában a legismertebb. Prózában Csehov, Flaubert és Maupassant műveit tolmácsolta.
Nyitókép: MaNDA