Az ungvári festő, akit Mozartról neveztek el
Százötven évvel ezelőtt született Rottmann Mozart festő, grafikus.
Ungváron látta meg a napvilágot 1875. augusztus 15-én nagycsaládban. Édesapja, Jakab Józsua köszörűmester volt. Fiát nem véletlenül nevezte el ilyen különlegesen: apja nagy tisztelője volt a zenének, ezért nevezte el gyermekét Wolfgang Amadeusról.
Rottmann Mozart tehetsége már gyermekként megmutatkozott. Tanulmányait szülővárosában végezte, ahol a rajzolás alapjait is elsajátította. Innen indult el Budapestre, ahol a képzőművészeti akadémián mélyítette ismereteit. Később Münchenben élt négy évig, Hollósy Simon és Wagner Sándor tanították, majd visszatért a magyar fővárosba. Berger és Rumpler is a mesterei voltak.
Érdekesség, hogy nem csupán apja volt a zene szerelmese, de ő maga sem volt közömbös iránta: a festészet mellett Bécsben a konzervatóriumban zenét is tanult.
A nagy munkabírású festő kora elismert művésze volt, kezei közül portrék és zsánerképek kerültek ki.
A századforduló elejétől kezdve állított ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban, majd nemzetközi tárlatokon is sikereket ért el. 1910-től állított ki aktívan Budapesten, Bécsben, Prágában és Münchenben. Mintegy 12 évet élt az Amerikai Egyesült Államokban.
Felesége, Rein Eszter volt, aki 1945-ben halt meg 71 éves korában.
Művészetére a klasszicizmus és a realizmus jellemző. Képei ott vannak a Magyar Nemzeti Galériában, Debrecenben a Déri Múzeumban, továbbá külföldi és magánképtárakban.
Munkásságának egy része ide kattintva tekinthető meg.
Forrás: Kárpátaljai magyar képzőművészek arcképcsarnoka
Nyitókép kollázs: Kárpátalja.ma, fotók forrása: Brovdi Art
