2011 Oscar-díjas filmje: A király beszéde

Szerző: | 2011.02.28., 14:00 | Kulturális hírek

Az elmúlt években a világ filmgyártásában ismét reneszánszát éli az erőteljes historizálás, ám nagy különbség, hogy a forma eltér  a korábbi nagy hollywoodi történelmi eposzok receptjétől.

 

 Az ötvenes-hatvanas évektől szinte töretlenül népszerű tablófilmek

 

 (Arábiai Lawrence, Doktor Zsivágó, Gandhi, Az utolsó császár) monumentalitását napjainkra felváltotta a puritánság, a beszélő fejek már-már kamaradrámai közegben számolnak be akár a világ sorsfordító eseményeiről. A történetek középpontjában néha történelmi szempontból jelentéktelen figurák állnak (A mások élete, A felolvasó), ugyanakkor az államférfiak továbbra is szereplői a mozivásznon megelevenedő múltnak (A bukás – Hitler utolsó napjai, Frost/Nixon). A hatalmas panorámaképek, monumentális nagyzenekari betétek kora lejáróban van, helyettük hús-vér karaktereket skiccelnek a vászonra a brillírozó színészek. Ahogy a történetek is nem ritkán a részletekről emlékeznek meg, úgy a kibontakozó filmstílus is arra utal, hogy a nagy dolgok a kis eseményekben születnek. Az egyszerű elbeszélésmód mellett a filmek hitelességét a dokumentarista eszközök (kameramozgás, archív felvételek, vagy archaikus képek, autentikus tárgyi környezet) erősítik, s a rendezők filmjük  elején vagy végén sosem felejtik el hangsúlyozni, hogy a néző megtörtént esemény fül- és szemtanúja.

 

Talán meglepő, de ezek a filmek kínálják hagyományos értelemben az elmúlt évek legmaradandóbb filmélményeit. Mintha a 3D-filmek térhódítása idején ezek az alkotások demonstrálnák a kevesebb néha több igazságát. Olyan maradandó mozik fogannak a történelmi közegekben, melyek kissé avítt módon a történetmesélésre és a színészi játékra alapozzák sikerességüket. Utóbbira példaértékű vállalkozás A király beszéde, amely a 2010-es – filmgyártás szempontjából meglehetősen vegyes benyomású – év egyik igazi gyöngyszeme. Pedig rendezője gyakorlatilag a tévéből érkezett: Tom Hooper az elmúlt években az I. Erzsébet késői éveiről (Elizabeth) és a John Adams elnökségéről, valamint az USA első ötven évéről szóló (John Adams) sorozatokkal készült a VI. György uralkodását megelőző korszak sajátos mozi feldolgozására.

 

Az alapsztori szerint Albert herceg pszichés indíttatású beszédhibája mindenféle udvari kuruzslás ellenére sem múlik, s bár tisztában van vele, hogy bátyja, a koronát öröklő Edward miatt uralkodói ambíciói nem lehetnek, de nyilvános megszólalásai meglehetősen kellemetlenek voltak a királyi család számára. Felesége egy hirdetés alapján keresi fel a sajátos terápiát hirdető ausztrál beszédtanárt, s bár kezdetben a bizalmatlanság kölcsönös a felek között, a két férfi idővel igazi baráttá válik – már amennyire ez egy herceg és egy átlagember között lehetséges kilencven évvel ezelőtt.

 A király beszéde Albert herceg közismert beszédhibáját helyezi a történet középpontjába, s ebből a nézőpontból számol be trónra kerüléséről, valamint a második világháború kitöréséről, illetve beszédtanárával, Lionel Logue-gal való barátságáról. A meglehetősen kínos, ezért a királyi család részéről agyonhallgatott problémát a teljes nyilvánossággal együtt Hooper maga sem ismerte pontosan, s a szerencse is kezére játszott, amikor a forgatás előtt néhány héttel jelentkezett Logue örököse egy lomtalanításkor előkerült naplóval, melyben ismerteti a herceggel kapcsolatos találkozóit és az alkalmazott munkamódszerét. A rendező ugyanakkor sosem tagadta, hogy ezzel együtt is a valós események részben fiktív feldolgozását készítette el.

 

Hooper filmje az emberi kapcsolatokra, jellemekre és a hiteles párbeszédekre épül, amelyeknek előfeltételei a kiemelkedő színészi teljesítmények. A szerepválasztás szerencsére egyszerűen fantasztikus: Colin Firth, Geoffrey Rush és Helena Bonham Carter valódi jutalomjátékát hozza a mozi, mely olyan ensemble-film, ahol mindenki teljesítménye Oscart érdemel. A színészvezetés tökéletesen alá van rendelve a történetnek, Hooper pontosan érzi a megfelelő arányokat, az időzítést, a történetépítés kritikus pontjait. Emiatt  az elismerés részben a vágót is illeti, aki ragyogóan húzza feszesre a történetet, s tartja  a szükség keretek között.

Hogy A király beszéde mennyire lesz az utókor filmje, még nem látható, ám a brit történelmi mozi vitathatatlanul ízelítőt ad a korszerű  szórakoztatásból. A mai modern nézői és kritikusi elvárásoknak egyaránt magas fokon megfelel, könnyed és humoros, fajsúlyos és minőségi egyszerre, amely ha kell, megnevettet, ha szükséges, könnyfakasztó, de egyetlen pillanatra sem giccses vagy hatásvadász.

  

 

Kárpáti György

 

mozinet.hu

 

Pin It on Pinterest

Share This