211 éve született Kossuth Lajos, a turini remete

Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke Monokon született 1802. szeptember 19-én.

A család 1803-ban Monokról Olaszliszkára, majd 1808-ban Sátoraljaújhelyre költözött.
Kossuth Lajos elemi iskolát Sátoraljaújhelyen a piaristáknál végezte. Tanulmányait Eperjesen az evangélikus kollégiumban folytatta 1816 és 1819 között, ahol a német nyelvet sajátította el, majd az 1819/20-as tanévet a Sárospataki Református Kollégiumban töltötte, ahol jogot tanult Kövy professzornál. Az iskola elvégzése után hazatért, s előbb apja mellett, később pedig az eperjesi Kardos Samu mellett töltötte egyéves joggyakorlatát. Innen Pestre került, ahol 1821-től 1823-ig a hétszemélyes, majd a királyi ítélőtáblánál joggyakornokoskodott. Ügyvédi oklevelét 1823. szeptember 26-án kapta meg.
1824 és 1832 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vármegyében. Először a sátoraljaújhelyi evangélikus egyházközség ügyvédje, 1827-ben már táblabíró, később pedig már Sátoraljaújhely ügyésze lett.
A megyei politikai életbe 1830-ban, a reformellenzék tagjaként kapcsolódott be. 1831-ben kolerabiztosként nagy szerepet játszott a járvány további terjedésének megakadályozását célzó átgondolatlan intézkedések miatt lázadó jobbágyok lecsillapításában és Sátoraljaújhely felkelők elleni védelmének megszervezésében. 1832 végén került a pozsonyi országgyűlésre, mint távollevő főrendek képviselője Vécsey Sámuel bárónak és több más zemplénvármegyeinek megbízásából. Itt szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat (1832–től 1836-ig), amelyben a liberális reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát (azért, hogy elkerülje a cenzúrát) sokszorosított magánlevelek formájában népszerűsítette.
A reformországgyűlés 1836 tavaszi berekesztése után  hasonló szellemben szerkesztette a megyegyűlésekről beszámoló Törvényhatósági Tudósításokat (1836–37).  A nádori  tilalom ellenére is megjelentek a füzetek, ezért letartóztatták, lefoglalták irományait és leveleit. A királyi tábla, szoros vizsgálati fogság után, három évi börtönre ítélte, a hétszemélyes tábla pedig még egy évvel megtoldotta a büntetést.
1840 májusában szabadult. A Pesti Hírlap szerkesztője lett. Ugyanezen időbe esik házassága Meszlényi Teréziával.
1842-ben Tinnyére költözött, ahol 60 holdas földje volt. Négy évig, azaz 1846-ig élt itt.
Kiszabadulása után, 1841 januárjától a Pesti Hírlap szerkesztője volt. Az állást Landerer Lajos pesti nyomdatulajdonos, a bécsi titkosrendőrség ügynöke ajánlotta fel neki. A kormánykörök úgy vélték, hogy a cenzúra és az anyagi érdekeltség majd megnyirbálja Kossuth ellenzékiségét, és amúgy sem tartották veszélyesnek a kis példányszámban megjelenő lap hatását. Kossuth azonban megteremtette a modern magyar politikai újságírást. Vezércikkei sorra vették a gazdaság és a társadalom égető problémáit.
Programja a Wesselényi Miklós által kidolgozott reformpárti ellenzékiség és érdekegyesítés hagyományait folytatja. Kossuth önálló nemzetállamot akart a birodalmon belül (nemzeti önrendelkezés), de felismerte, hogy a nemesség nem birkózhat meg az új haza és új társadalom teremtésének feladatával az egész nép (főleg a parasztság) támogatása nélkül, ezért érdekegyesítést akart.
1844. július 1-jén aztán „önként” elhagyta a lapot, miután összetűzésbe keveredett Landererrel. Ezután a Védegylet folyóiratába, a Hetilapba írta cikkeit.
Kossuth Friedrich List nyomán felismerte, hogy „ipar nélkül a nemzet félkarú óriás”, ezért önálló nemzeti ipart kell teremtenünk, de a szabad kereskedelem liberális elve helyett védővámokkal, mert közös vámterület esetén a cseh és osztrák ipar versenye megfojtaná a magyar kezdeményezéseket. A Védegylet tagjai arra kötelezték magukat, hogy csak hazai szövetet vásárolnak, megfogadták, hogy hat évig csak magyarországi árut vásárolnak: csak magyar mesterembereknél dolgoztatnak és olyan iparcikkből nem vesznek külföldit, amelyből belföldit is lehet kapni. Az elnök Batthyány Kázmér, az alelnök Teleki László, az igazgató Kossuth Lajos lett. A Védegylet a korszak egyik legnagyobb botrányával omlott össze. Kiderült ugyanis, hogy a Védegylet kitűzőit Bécsben készítették. Még a botrány kirobbanása előtt 1846. augusztus 20-án Kossuth bölcsen lemondott igazgatói tisztéről: a társaság ettől kezdve csak névleg működött.
Kossuth nagy szerepet játszott abban, hogy 1847-ben megalakult az Ellenzéki Párt, melynek programját lényegében ő fogalmazta meg.
Az 1847–48-as országgyűlésen, egy éles választási küzdelem után már Pest megye követeként vett részt. Az alsótáblán ő vezette az ellenzéket.
Az első felelős magyar országgyűlés alakulását megelőző 1848-as választásokon Pest szabad királyi város belvárosi kerületében indult, amit meg is nyert.
Széchenyi a Kelet Népében (1841) Kossuth reformrendszerét támadta. Széchenyi mélységes aggodalommal figyelte az ellenzéki szellem térhódítását, mely nem kímélte az Ausztriához fűződő viszonyt, figyelmen kívül hagyta az arisztokráciát, a nemesség tömegei mellett más társadalmi rétegekbe is behatolt.
Kettejük ellentéte a modern sajtó szerepével kapcsolatban vált nyilvánvalóvá.
Végső célja mindkettőjüknek a liberális, polgári nemzetállam megteremtése volt. Kossuth azonban gyorsabb változásokat akart.
Az ország közvéleménye és az ellenzéki politikusok mindenesetre az 1840-es években valamennyien Kossuth mellé álltak.
Kossuth 1885-ben Széchenyit liberális arisztokratának, míg magát demokratának minősítette.
Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án felirati javaslatában az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a bécsi küldöttség kikényszerítette Bécs hozzájárulását. A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett, nevéhez fűződik az önálló magyar pénz (Kossuth-bankó) megteremtése és az ország első költségvetésének összeállítása.
Legnevezetesebb 1848. július 11-én tartott nagy beszéde.
1848 július 1-jétől megjelent a Kossuth Hírlap-ja, melyet ő sugalmazott és melyben ő írta a legizgatóbb cikkeket.
Szeptember 6-án Kossuth elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását a védelmi szükségletek fedezésére.

A szeptember 11-ei ülés Kossuth vezetése alatt, forradalmi határozatokat hozott a pénzügy és katonaság dolgában a megtámadott haza védelmére. Batthyány újabb kísérlete egy kabinetet alakítására nem sikerült, Kossuth pedig kijelentette, míg más kormányt ki nem neveznek, ő megtartja székét. Hívei már szeptember 14-én felszólaltak, ruházzák őt fel diktátori hatalommal és a viszonyok hatalma csakugyan azt adta kezébe.

Szeptember 15-én javaslatára választotta meg az országgyűlés a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt. Szeptember 24-től végén nagy sikerű toborzókörúton (melynek állomásai Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Szeged, Szolnok és Abony voltak) szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágyfelszabadító forradalom védelmére. A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely Kossuthot választotta elnökévé. Nemcsak az ausztriai kormány, hanem maga a nemzet is azonosítani kezdte személyét a forradalom, a szabadságharc ügyével.

A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében.

Miután Windisch-Grätz 1848-ban legyőzte a felsődunai magyar sereget és Pesthez közeledett, Kossuth az országgyűléssel együtt Debrecenbe költözött. Itt fejtette ki a leglázasabb tevékenységet akkor, midőn mindenfelé azt beszélték, hogy kivándorlásra, menekülésre gondol. Beszédeket tartott az országgyűlésen, levelezett a hadvezérekkel, utasításokat, parancsokat küldözgetett, majd maga is elindult a táborba, vitézségre buzdítva a katonákat, összetartásra a vezéreket. Amellett még kezében volt az egész polgári kormány is, különösen a pénzügy. Neki kellett gondoskodnia a sereg szedéséről, felszereléséről, élelmezéséről, a lelkesedésnek, áldozatkészségnek ébrentartásáról.
Kezdeményezésére a debreceni nemzetgyűlés 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztását, Kossuthot ugyanazon az ülésen, Madarász László indítványára, ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották.

Buda elfoglalása volt a magyar ügy utolsó diadala. Kossuth Pestre tette át a kormány székhelyét, de az osztrákok újabb betörése és az orosz intervenció miatt csak rövid ideig volt itt maradása. Az országgyűléssel együtt Szegedre, majd Aradra vonult. Ezalatt Görgey nyíltan megtagadta az engedelmességet a kormány iránt és maga a miniszterelnök, Szemere Bertalan is Kossuth ellen fordult. Midőn a haza már elveszett, a temesvári csata után, ahol Haynau legyőzte Bemet és Dembinszkyt, Kossuth 1849. augusztus 11-én Aradon Görgeyre ruházta a legfőbb polgári és katonai kormányzatot, aki röviddel ezután letette a fegyvert.
Kossuth még aznap eltávozott Aradról Lugos felé. A világosi kapituláció után török földre menekült, előbb azonban Orsovánál, magyar földön elásatta a Szent Koronát.
Vidin volt az emigráció első állomása. Onnan írta Kossuth azt a levelet, melyben Magyarország katasztrófájáért Görgeyt tette felelőssé. A török szultán az osztrák és orosz követek beavatkozását visszautasítva, vendégszeretetében részesítette a menekülteket. Onnan Sumenbe ment Kossuth, ahol viszontláthatta nejét, aki Szerbián át menekült meg Garasanin segítségével. Gyermekeinek csak 1850-ben engedte meg az osztrák kormány, angol közbenjárásra, hogy atyjukhoz távozzanak. Ezalatt a porta, tekintettel Ausztriára és Oroszországra, Kis-Ázsia belsejébe internálta Kossuthot és kísérőit, mint egykor Thökölyt. Kütahyában laktak és Kossuth a törökök részéről kiváló tiszteletnek volt tárgya. Onnan 1851 szeptemberében egy amerikai gőzös szállította el: Angliába utazott. Útja valóságos diadalmenet volt. Alig ünnepeltek még úgy idegent angol földön, mint a magyar szabadság bajnokát. Southamptonból Londonba ment, onnan Birminghambe és Manchesterbe, mindenütt lelkesedést keltve és számos barátot szerezve a magyar szabadság ügyének. Amerikában 1851 végén érkezett, a köztársaság kormánya, országgyűlése és népe vetekedett egymással a Kossuth iránti tisztelet és bámulat zajos kifejezésében. Visszatérve, állandóan Londonban lakott, ahol a parlamenti és irodalmi világban sok fontos összeköttetést szerzett. Kapcsolatot tartott fenn a francia, olasz, orosz, német és lengyel emigráns körökkel.
A következő években Kossuth arra számított, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktus mégiscsak lehetővé teszi Magyarország felszabadítását; ezért összeköttetésbe lépett III. Napóleon francia császárral. Mikor az 1859-i francia–olasz–osztrák háború előkészítése idején III. Napóleon és Camillo Cavour szárd–piemonti miniszterelnök kilátásba helyezték Magyarország felszabadításának elősegítését, Kossuth Lajos megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel és megindította a Magyar Légió szervezését. Miután III. Napóleon fényes solferinói csatagyőzelme után váratlanul békét kötött Ausztriával, mind egyértelműbben a függetlenségükért küzdő népek mozgalmával kívánta összekapcsolni Magyarország felszabadítását. A háború azonban elmaradt. Bár Magyarország osztrák uralom alatt maradt, de az önkényuralom itthon is kénytelen volt meghátrálni. Kossuth 1861-ben Itáliába költözött, ahonnan egyre nagyobb aggodalommal figyelte a kiegyezéshez vezető osztrák-magyar tárgyalásokat.
Deák Ferenchez intézett híres Cassandra-levél (1867) bírálta a kiegyezést, a nemzet önrendelkezési jogainak feladásával vádolta Deákot, és kitartott a teljes függetlenség követelése mellett.
Kossuth 1865-től – néhány éves megszakítással – Torinóban élt. Irataim az emigrációból címmel közrebocsátott három kötete az emigráció 1859–1862 közötti tevékenységéről számol be.
1877-ben, országos érdeklődéstől kísérve, 100 ceglédi találkozott a Turin (Torino névváltozata) melletti Collegnoban az emigráns Kossuthtal, hogy hazahívja a város országgyűlési képviselőjének. Kossuth nem jött haza, de a „turini százak”, majd leszármazottaik később minden évben megünnepelték az utazás évfordulóját.
Agg korára anyagi gondokkal kellett küzdenie. Különben sem jelentékeny vagyona áldozatul esett a torinói pénzintézetek bukásának. Helfy Ignác unszolására ekkor 1879-ben kezdte összeállítani életének emlékeit, különösen az emigráció történetére vonatkozó iratait. Ezeknek fényes sikere biztosította exisztenciáját és késő vénségéig megvolt az a büszke öntudata, hogy munkájával keresi meg kenyerét.
1889-ben a magyar kormány által életbe léptetett intézkedés folytán elvesztette magyar állampolgárságát, ami széles körű felháborodást váltott ki, és Tisza Kálmán miniszterelnök lemondásához vezetett.
Kossuth Lajos ekkor már 30 éve élt külföldön, száműzetésben. A törvényben foglalt követelményeknek nem felelhetett meg, mert „ez annyit tenne – miként Helfy Ignácnak, meghitt hívének 1889 májusában írta –, mint magamat osztrák–magyarnak vallani, ami soha életemben nem voltam, nem vagyok és soha nem is leszek semmi feltétel alatt, semmi áron”.
A tollat úgy szólván csak halálos ágyán tette le.
1894 márciusában hosszabb betegeskedés után Kossuthot ledöntötte a lábáról az influenza, végleg ágynak esett. Utolsó betegségének minden mozzanatát mély részvéttel kísérte az ország. 1894. március 20-án, este tizenegy óra előtt öt perccel meghalt. Halálos ágyánál fiai, húga, orvosa tartózkodtak. 1894. március 30-án, kevéssel éjfél után elindult Magyarországra a Kossuth, valamint felesége és lánya hamvait szállító különvonat. Osztrák területen dísztelenség és közöny kísérte a halottat, a csáktornyai határállomás után azonban gyászolók ezrei álltak, térdeltek a vasút mellett, beszédeket mondtak, a Kossuth-nótát énekelték azokon az állomásokon, ahol a Budapestre tartó vonat rövid időre megállt.
Kossuth Lajos, a nemzet nagy fia és a főváros díszpolgára holttestét nejének és leányának koporsójával együtt hazahozták, és két nap múlva, vasárnap, április 1-jén a Magyar Nemzeti Múzeum csarnokában ravatalozták fel. Budapest városa, melynek díszpolgára volt, nevéhez és érdeméhez méltó temetésről rendelkezett, melyhez az ország minden részéből tódultak a gyászoló küldöttségek. Közadakozás folyt, hogy a Kerepesi úti temetőben levő sírját mauzóleum ékesítse és emlékét ércszobor hirdesse. Az országgyűlésen a képviselőház elnöke, Wekerle Sándor miniszterelnök, Apponyi Albert, Justh Gyula és Herman Ottó adtak kifejezést a nemzet gyászának. Temetésénél Jókai Mór, Horánszky Nándor és Herman Ottó búcsúztatták. Ferenc József utasítására a temetésen sem a hadsereg tagjai, sem az államhatalmi szervek munkatársai nem vehettek részt hivatalosan. De a Nemzeti Múzeumtól a Kerepesi úti temetőbe közel félmilliós temetési menet kísérte végső útján a magyar szabadság atyját.
Forrás: wikipedia.org