40 éve alakult a derceni Gyöngyösbokréta néptáncegyüttes

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának” – mondta egykoron Kodály Zoltán. S valóban, minden generáció számára elévülhetetlen feladat elsajátítani, ápolni és továbbadni az őseink által ránk hagyományozott kultúrörökséget. Ezt a folklórkincset próbálta évtizedek óta megtartani és továbbadni a derceni Gyöngyösbokréta.

Az 1930-as években Magyarországon kibontakozott az úgynevezett Gyöngyösbokréta mozgalom. Ez egy olyan sajátos kulturális mozgalom volt, melyben a néptáncot, a népzenét színpadi bemutatókon keresztül vitték közelebb az emberekhez. A nagyszabású rendezvénysorozaton 1944-ig minden éven Budapesten az ország minden településéről hagyományőrző csoportok mutatkoztak be. Ezt a kulturális mozgalmat egyes kutatók a kialakulóban lévő magyar néptáncmozgalom egyik legfontosabb szakaszának tekintik. A mozgalom 1944-ben megszűnt, ám nyomait azóta is országszerte fellelhetjük.

A derceni néptáncegyüttes  a mozgalom emlékére vette fel 1975-ben a Gyöngyösbokréta nevet. Ötévnyi működést követően megkapták a Kiváló népi együttes címet. S ezt azóta is igyekeznek megvédeni. A jubileum kapcsán Korolovics Valériát, a Derceni Művelődési Ház igazgatóját kérdeztük.

– Mesélj magatokról, ti hogy kapcsolódtatok be az együttes életébe?

– A férjem, Zsolt 12 éves korában kapcsolódott be az együttes életébe. Akkor kezdett el táncolni. Annyira megszerette, hogy később ezt a hivatást választotta magának.

Amikor Szávina Ilona, az előző kultúrház-igazgató nyugdíjba ment, akkor kereste meg Zsoltot, hogy olyan embernek szeretné átadni a helyét, akiben lát elhivatottságot. S mivel két állás is megüresedett – az igazgatói és  a koreográfusi is – arra gondolt, vegyük át együtt a vezetést. Aztán sok gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy talán elbírunk ezzel a feladattal, így 2005-ben neki is láttunk a munkának.

– Az elmúlt években rengeteg helyen megfordultatok. Ki tudnál emelni egy-két emlékezetesebb eseményt?

– Nagyon emlékezetes itt helyben, Ukrajnában az volt, amikor Kijevig eljutottunk az együttessel egy három turnusból álló versenyen. Az első forduló Ungváron volt, majd a következő Lembergben, és innen legnagyobb meglepetésünkre továbbjutottunk a kijevi döntőbe. Hogy odáig eljutottunk, már az hatalmas élmény volt. S erre mindig szívesen emlékszünk vissza. De egyébként minden meghívásnak nagyon örülünk. És igyekszünk is mindegyiknek eleget tenni.

– Nemrégiben egy nagyon komoly rendezvényen jártatok Magyarországon. Tudnál erről mesélni?

– A Határon Túli Magyarok Fesztiválján Pécsett már 7. alkalommal lépett fel az együttesünk. Minden évben meghívást kapunk rá, igyekszünk is mindig elmenni. Már szinte hazajárunk Pécsre. Ez egy nagyon szép rendezvény, mert minden környező országból érkeznek magyarok. Egy igazi nemzetközi fesztivál, és nagyon jó hely az ismerkedésre és a kapcsolatok elmélyítésére, valamint az összetartozás érzésének erősítésére.

– Hogyan látod, a fiatalok érdeklődnek-e a néptánc iránt?

– Ez nehéz kérdés, mert a 10 évvel ezelőtti fiatalokkal könnyebb volt dolgozni. A technika rohamos fejlődésének köszönhetően, egyre nehezebb felkelteni a figyelmüket. Az utazások azonban még motiválják őket. Persze, szeretik a táncot, a próbákra járnak rendszeresen. De a hozzáállásuk már másabb, mint az előzőeknek. A tánc mellett ezer más dologgal is foglalkoznak, és nem érezzük azt, hogy mindig ez van az első helyen, mint régen. Régen a táncosnak presztízse, tekintélye volt. Ma már nincs ilyen nagy értéke ennek.

– Hogyan gondoltok a jövőre, van-e utánpótlásotok?

– Mi nagyon nagy figyelmet fordítunk az utánpótlásra. Van két kisebb csoportunk, egy kezdő és egy haladó, és persze maga a nagycsoport. A legkisebb csoportban 17 lány és 12 fiú van. Jelenleg összesen közel 70 gyerek táncol nálunk. A nagycsoport létszáma mindig változó, most 10 fiú és 7 lány táncol.  A szülők állandóan megkeresnek, mert szeretnék beadni a gyerekeiket. Sajnos sokszor nem tudunk felvenni annyi gyereket, amennyi a jelentkező. De volt olyan is, hogy egyszerre négy csoportunk is volt, ez attól függ, mennyi gyereket tudunk vállalni.

– Mik a céljaitok az együttessel?

– Egyik nehézsége az együttesnek, hogy nincsenek állandó tagok, két-három évente újul a társaság, s amikor valóban komoly koreográfiákat lehetne nekik megtanítani, már rákényszerülnek, hogy dolgozzanak, és már nem tudjuk őket visszahívni a rendszeres próbákhoz. Ez pedig egy kicsit a fejlődésünket is visszaveti. Voltak próbálkozásaink egy állandó együttes létrehozására, de sajnos, nem sikerült összehozni. Arra van időnk, hogy megtanítsuk az alapokat, egy-két szép koreográfiát, és aztán már mennek is tovább a gyerekek.

– Mi az, amit a repertoárotokban a középpontba helyeztek?

– Nagyon fontosnak tartjuk a helyi hagyományok őrzését és bemutatását. Van egy derceni lakodalmasunk, ezt a régi hagyományoknak megfelelően igyekszünk megtartani. Sajnos, olyan tánchagyományunk teljes egészében, mint Visknek vagy Nagydobronynak, nincsen. Így a magyar tájegységek táncait igyekszünk elsajátítani. Kisebb korban inkább ugrós táncokat tanítunk, aztán ahogy fejlődnek, úgy tudunk nehezíteni a koreográfiákon.

– Vannak a jövőben olyan rendezvények, amelyeken mindenképp szeretnétek ott lenni?

– A Fölszállott a pávát nézegettük, hogy talán jó lenne oda is eljutni. De nagyon sok feltételnek kellene eleget tenni, ami nagyon nehéz lenne. Voltak többen is, akik megkérdezték, hogy nem szeretnénk-e esetleg csatlakozni, de azért viseletek hiányában ezt nem tehetjük meg.

– Hogyan látjátok, sikerült megtartani mindazt, amit az elődeitek tűztek ki célul?

– Reméljük, hogy sikerült. Régebben nagyobb volt a csoport, zenekara is volt, és még kórus is működött. Sajnos, ma már erre nincs módunk, de lehetőségeinkhez mérten igyekszünk.

Váradi Enikő