A baloldali sajtó fanyalogva fogadta a Nemzeti Színház előadását

Szeptember 27-én tartotta első bemutatóját a Nemzeti Színház az új igazgató-rendező, Vidnyánszky Attila vezetésével.

„A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház nyitóelőadása végén mélyről felszakadó, katartikus vastaps ejtette zavarba az otthon feledett empátiával érkező keveseket. A zavar oka, hogy a dübörgő tömeg nem kivezényelt rajongók hada volt, hanem az a hatszáznál több ember, akik egy Szent István napja körüli, esőre hajló délutánon a Vörösmarty téren felállított sátornál kivárva sorukat, önakaratukból váltottak jegyet a bemutatóra.

Az emberek nem szeretnek az előérzetükben, az odaadott bizalmuk miatt csalódni, ezért kettős feszültségben – a főhős, és a saját választásuk igazságáért szorítva – követték a színpadi eseményeket. Csoda-e, ha önfeledten ugrottak fel a helyükről, s ünnepelték állva a játszókat, majd az igazgatót? Nem csoda: megnyugvás, amiért itt és most nincs mit szégyellniük, s lehet a büszkeségük a játszókéval közös” – írta a premier után a magyarteatrum.hu.

Amint az a Nemzeti tevékenységét Vidnyánszky kinevezése óta szünet nélkül kísérő ellenzéki bírálatok alapján borítékolható volt, a baloldali sajtó fanyalogva fogadta az előadást.

A HVG internetes változata már írása címével elmondta a véleményét: Emblematikus, de üres előadással köszönt be Vidnyánszky.

„Vidnyánszky Attila régről ismert színházi világának jegyei nemigen vehetők észre az előadásban – és ez némi reményre jogosít a jövőt illetően; arra nevezetesen, hogy ha majd nem emblémát állít, hanem színházat rendez, akkor színház is lehet itt, nemcsak igehirdetés” (…)

A plakátszerű színház technikáját persze ismeri Vidnyánszky; van is kitartott csönd minden fontos szó után, gyulladnak a fények, ha a szép jövőre kell gondolnunk, és tartják a ritmust a kemény nézések, meg a közönség felé fordulva elmondott mondatok is. Jó lassú ritmust persze; nagy segítség ez annak, aki lassan gondolkodik, vagy szeret megpihenni egy kicsit egy-egy sejtelmesen áttételes fordulat után; „mi szép a szamáron?”, hangzik a kérdés, „a kereszt a hátán”, így a válasz – és erre tényleg jól jön a pihenés”.

Nehezen vánszorog végig az előadás a három felvonáson, de a végére mindenki hófehérbe öltözve köszönti a happy endinget, és a hófehér, mint tudjuk, a megtisztulás jele” – írja többek között a hvg.hu-n Csáki Judit színikritikus. Mi tagadás, háborús bűnösöket is fogadtak már nagyobb empátiával és kevesebb gyilkos iróniával.

„Zavarban vagyok, mert nem tudom, miről akar szólni Vidnyánszky rendezésében a Vitéz lélek. (Mármint színházilag. A levonandó tanulságot gondosan mellékelik számtalan cikkben, interjúban, szinopszisban.) – fogalmaz Nyulassy Attila a 7ora7.hu portálon. – A zárókép világos: Balla Péter háza felépül, megkapja szerelmét, akiben egyesül földi és égi, a fakunyhó pedig bömbölő orgonakoncert közepette templommá változik. Értsd: aki tiszta marad, elnyeri méltó jutalmát. Ez színházilag még annyira sem érdekes, mint így leírva, hát még az odavezető út, ami tulajdonképpen nincs.”

A Nemzetit a színpadon is fölszentelték – címmel foglalkozik a premierrel a Népszava. „Igencsak megnőtt Tamási Áron és Vidnyánszky Attila ázsiója egyaránt – olvashatjuk a lap internetes portálján Bóta Gábor sorait. – Amikor néhány éve a rendezésében Tamási legismertebb darabját, az Énekes madár címűt adta a komáromi teátrum, és Budapesten vendégszerepeltek vele, azoknak az eminens politikusoknak a színét sem láttam, akik most a Vitéz lélek premierjén ott tolongtak a Nemzeti Színházban.”

Még a következő bekezdés sem éppen a tulajdonképpeni színházi produkcióról szól: „Rögtön látszik, hogy a protokollközönség zöme kicserélődött. A jobboldalhoz tartozó eminensek vannak túlsúlyban. Az új igazgató, Vidnyánszky Attila várja őket az előtérben, és kezet fog velük. Balog Zoltán miniszter ugyanúgy itt van, mint a kulturális ügyekért felelős Halász János államtitkár, Kövér Lászlót, az országgyűlés elnökét magam nem látom, de mások mesélik, hogy ő szintén tiszteletét tette, mert persze téma, ki van itt, ki nincs. Schmitt Pál volt köztársasági elnök ott feszít az első sor csaknem közepén, Kerényi Imre, akinek az elmúlt időszakban nem a rendezői munkássága a legfeltűnőbb, már előadás közben, kicsit elkésve érkezik az első sor szélére.”

Alább azért a színház is szóba kerül, s kiderül, hogy Bóta Gábor nem okádta végig az előadást lelkiekben, amint némelyik kollégája tette, vagyis ő valóban nézte és látta is, mi folyik a színpadon. A záró bekezdésbe picit mégis visszalopakodik a budapesti művészvilág politikai megosztottságának szele: „Vannak szépen komponált jelenetei az előadásnak, de nem olyan erőteljes, mint Vidnyánszky fontos rendezései, mint például most a Nemzetibe is bekerülő A szarvassá változott fiú, ami látomás, már-már festészet is, a mozgás, a zene szintén kiemelt szerepet kap benne, kegyetlen és gyönyörű egyszerre. Ez most ennél egyszerűbb, könnyen követhető, izzasztó asszociációkat nem igénylő színház, amiben azt kívánták jelezni, hogy valami jobb kezdődik a régi után. Majd meglátjuk.”

* * *

Úgy tűnik, a korábbi évek gyakorlatától eltérően, amikor csak elvétve jutottak el hozzánk Magyarországról a „kárpátaljai” vonatkozású előadások, a Nemzeti produkciói pedig egyáltalán nem, ezúttal nem kell beérnünk a sajtóbeszámolókkal. Balázsi Józseftől, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatójától megtudtuk, a Vitéz lélek című előadást október 19-én Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban, október 20-án Munkácson, az ottani Kárpátaljai Megyei Orosz Drámai Színházban, majd október 21-én és 23-án a beregszászi színházban láthatja a helyi közönség. Az előadások kezdete minden esetben közép-európai idő szerint 18 óra.