Dinnyés József

A daltulajdonos – három éve hunyt el Dinnyés József

Három éve hunyt el Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros. Több kárpátaljai költő versét zenésítette meg.

A művész 1948. augusztus 4-én Szegeden született. Tizenöt éves korában kezdett énekléssel foglalkozni, 1966-ban alapítótagja volt az Angyaloknak. Egy évvel később magyar pol-beat fesztiválon a Karrier című dallal lett híres, amit Veress Miklóssal közösen írtak. A fesztiválon a második helyezést érték el.

Egy ideig a magyar Bob Dylanként aposztrofálták, és „Bob Dinnyésnek” is hívták.

Idővel a magyar költészet felé fordult, és verseket zenésített meg.

Első kislemeze 1973-ban jelent meg. A nagylemezre viszont várni kellett: a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1985-ig nem szerződött vele, Határtalanul dalát pedig kicenzúrázták.

1988-ban Dalaim címmel kötete jelet meg, róla pedig Sebők János írt később könyvet A daltulajdonos címmel.

1990-ben jelent meg a Kín és dac albuma, 35 megzenésített verssel. Két évvel később adta ki az Ezt nem fújta el a szél, 2000-ben a Töretlen hittel albumát. Kazettákra énekelt fel népballadákat és zsoltárokat. Szerzeményeit az Aranyalmás Kiadó jelentette meg.

A magyar költészetet előadássorozattal népszerűsítette, az általa alapított szabadiskolában összefogta a történelmet, az irodalmat és a zenét. Előadásaival Magyarország és a Kárpát-medence településeit járta. Fontosnak tartotta a hagyományőrzést, A Tanítók Emlékfája mozgalommal csaknem száz fát ültettek.

2001-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet, 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozatának kitüntetését nyerte el.

Több kárpátaljai költő – Finta Éva, Fodor Géza, Füzesi Magda, Kovács Vilmos, S. Benedek András és Zselicki József – verseihez szerzett zenét.

Dinnyés József 2021. március 15-én hunyt el 72 éves korában.

Kárpátalja.ma

Nyitóképen: Dinnyés József 1974-ben, forrás: Fortepan/Urbán Tamás