„A hit, Istenbe vetett hit az, amelyik az emberiséget a szebb jövő felé vezeti” – Platthy György festőművész

„Az első az én számomra a Jóisten, a második a család, a harmadik a művészet, pedagógia és hát természetesen a hazaszeretet.”

Platthy György, a népművészet Kodályaként emlegetett festőművész, művészetpedagógus 1908-ban született Ungváron. 1929-től 1933-ig a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola diákja, ahol mesterei között találhatjuk Benkhard Ágostot, Csók Istvánt és Glatz Oszkárt is. Itt, Budapesten ismerkedik meg első feleségével, Schmidt Ilonával, akivel hat közös gyermekük születik.
Bár visszatér Ungvárra, a háború alatt családjával együtt onnan azonban ismét Budapestre kerül. Ezt követően már nem tud visszajönni szülővárosába: mindenüket elveszítik.
1945-ben tanárként helyezkedik el Monoron. Ebben az ínséges időszakban azt tanácsolják neki, hogy a sok gyermekkel menjen Baranyába, ahol még élelemhez juthatnak. Így kerül Németbolyba, ahol iskolaigazgató lesz. Az itt töltött időszak alatt többnyire sötét, zord, felhős képei születnek, melyek a háború utáni életet fejezik ki műveiben. A helyiek által bérmálkozás alkalmára tőle kért zászlón azonban a Szűzanya körül már feltűnnek az élénkebb, világosabb színek is. Ekkor kezdi használni az Ungvárról való menekülésük idején édesanyjától kapott pittkrétát.
Ezután feladatul kapja az általános iskolák államosítását, melyben nem akar részt venni, ezért kéri áthelyezését tanári minőségben. Ez meg is történik: Pécsváradra kerül, ahol hamarosan már megyei szakfelügyelői feladatokat lát el.

Pécsváradon a művészt meglátogatja egykori főiskolai évfolyamtársa, Martinszky János, aki több festésre, több alkotással töltött időre buzdítja, s arra, hogy látogasson el Mecseknádasdba a Martin Ferenc vezette művésztelepre. Az ott eltöltött két hét alatt hét festménye születik.
„A pécsváradi képeken érződik, hogy nagyon szerette ezt a világot, hiszen ha nem is volt szülővárosa, nagyon emlékezetes hely volt a számára. Nem akarom belemagyarázni, hogy a szőttesek meg a népművészetben tapasztalt színérzékenység áttevődött festményeire is, de a sziporkázó, pöttyözött, bontott színvilág a szőttesek világát idézi elénk” — vélekedik Pandur József festő, művészettörténész, egykori tanítvány erről az időszakról és a Platthy művészetében fellelhető motívumokról.
Platthy György munkásságában rendkívül fontos szerepet játszik a népművészet. Felfigyel arra, hogy a magyar népművészetben sokszor fordul elő a piros szín, s ezért lassan ő is színesebbé, tarkábbá teszi festményeit.
A népművészet iránti elkötelezettségtől indíttatva az 50-60-as években Kodály nyomán, az akkori politikával szembemenve kiharcolja, hogy a népművészet bekerüljön a rajztanárképzésbe. Ehhez jegyzeteket készít, majd tankönyvet ír: 1978-ban jelenik meg Népművészet című főiskolai tankönyve, amely három kiadást ér meg, s nívódíjjal ismerik el jelentőségét. Ebben kifejti a magas művészet s a népművészet, valamint a gyermekrajz s a népművészet kapcsolatát. Platthy György a népművészetet nem a néprajztudomány oldaláról közelíti meg, hanem a művészember szemszögéből. Ő mindig a lélektani hátteret, a lelki, emberi mélységet keresi a népművészetben is.
Platthy György nagy figyelmet fordít a környékbeli bányászélet bemutatására. Rendkívül hitelesen, nem idealizálva mutatja be ezt a világot: három éven keresztül lejár a bányába, és ott, a helyszínen készíti a rajzait, azzal az anyaggal, amivel ott dolgoznak – szénnel. Hihetetlenül megfogja a bányászok összetartozása, szolidaritása, s a modern avantgard eszközeivel egy redukált formavilágban jeleníti meg a bányászalakokat és -formákat.
Stílusát tekintve Platthy György posztimpresszionista irányvonalat követ, de az avantgard művészet világából is átment értékeket. Pandur József így emlékezik: „Tudott összefogni és tudott egyéni lenni. Ez egy csoda dolog. Korának művészeti törekvéseiből átmentett a saját világába olyan jegyeket, olyan formaegyütteseket és olyan világot, amely szervesen összeáll, és minden képről lehet látni. Nagy dolog, hogy megállapítható: »Ez egy Platthy-kép«”.
A pécsváradi évek után a család Mecseknádasdra költözik. Lánya, Schlittné Platthy Ilona emlékei szerint a család gyakran kirándult a környéken. Ilyenkor mindenki részt vett a művészi tevékenységben: míg az édesapa alkotott, addig gyermekei a kedvenc énekét, A csitári hegyek alatt című dalt énekelték neki kánonban.
Legkisebb gyermeke, Platthy István művészetterapeuta követte apja hivatását: rajztanár lett, és kifejlesztette a belső látást előhívó rajzpedagógiai és művészetterápiás Platthy-módszert, tehát a művészetet gyógyításra használja.
Élete végéhez közeledve szemét zöldhályog borítja el, emiatt fokozatosan elveszti látását. A formákat még érzékeli ugyan, de a színeket már nem látja. Második felesége, Kovács Júlia, aki maga is rajztanár, festőművész, segít neki keverni a színeket. Utolsó képét 1993 októberében belső látás alapján festi. 2003. április 22.-én hunyt el Pécsett.