A legkorábbi keresztény ikonográfia

Jónás és a cet történetét ábrázolja az a rajz, amelyet egy jeruzsálemi sírban talált osszuáriumon azonosítottak régészek.

Ha bárki azt mondja nekem, hogy talált egy ebből az időből származó feliratot vagy Jónás-rajzot, akkor azt mondom neki: ez lehetetlen. Vagyis ezt mondtam volna neki eddig” – nyilatkozta James D. Tabor, a charlotte-i Észak-karolinai Egyetem kutatója. „Csapatunk ezt kevéssé tartotta elképzelhetőnek, holott a bizonyíték itt volt a szemünk előtt. Nincs más hátra, újra kell fogalmaznunk korábbi feltételezéseinket” – tette hozzá.

Tabor Simcha Jacobovici rendező-professzoral működött közre a sír tanulmányozásában, amely Jézus családjának feltételezett temetkezési helyének szomszédságában áll. A témáról a Discovery Channel forgatott dokumentumfilmet, amely akkoriban kapott hideget-meleget a tudóstársadalomtól.

A felfedezést és annak interpretációját továbbra is hitetlenkedve fogadják a szakma prominens képviselői, mivel nem tudják elképzelni, hogy a korai időből ilyen keresztény emlékek kerülhetnek elő.

„Minden a kontextustól függ” – így Tabor. „A két sír mindössze hatvan méterre van egymástól, s egy olyan ősi birtok részét képezték, amely egy gazdag családhoz tartozott. Azért gondoltuk, hogy megvizsgáljuk a sírt, mivel közel van az ún. Jézus-sírhoz. Nem tudtuk, hogy bármi érdekes kisülhet belőle”.

A sír egy tipikus, i.e. 20 és i.sz. 70 között épült jeruzsálemi temetkezési hely, átlagos méretű, finoman kifaragott kőből áll. Hét méterrel egy kelet-talpioti öröklakás alsó szintje alatt található, három kilométerre délre az Óvárostól. 1981-ben bukkantak rá a régészek, de gyorsan távozniuk kellett a helyszínről, mivel az ortodox zsidó szervezetek felszólították őket, hogy hagyjanak fel a zsidó sírok megbolygatásával.

2009 és 2010 között Tabor két kollégájával engedélyért folyamodott az Izraeli Régiségügyi Hatóságnál, hogy feltárhassák a sírban található mintegy kétezer osszuáriumot (csontház). Ezek közül 650-en volt valamilyen a felirat, a legértékesebb minden bizonnyal az ötös és hatos számú tárgy. A négysoros, görög betűkkel íródott szöveg pontos jelentése egyelőre nem ismert, egyelőre annyit tudni, hogy a feltámadásról szól.

 

 

forrás:mult-kor.hu