A magyar költészet napjára
Már-már megszokott módon idén is megünnepeltük a magyar költészet napját, és egyben József Attila születésének 110. évfordulóját. Az idei ünneplésünk, ahogy Kovács András tanár úr felvezetőjében is megfogalmazta, rendhagyó módon történt. Nemcsak iskolánk diákjai léptek fel, hanem köreinkben köszönthettük saját megzenésítésekkel a Kicsi Hang és az Almanach verséneklő együtteseket is. Ebből következik, hogy versünnepünk három részre tagolódott. Egyiket a másik fölé emelni szinte lehetetlen.
A délután első részében a 9., 10. és 11. osztály tanulói tolmácsolásában hallgattunk meg egy verses-énekes előadást, melyet főként kárpátaljai költők alkotásaiból válogattak össze. Elhangzott többek között Kovács Vilmos Verecke, Simon Menyhért Munkács, Csobolya József Kárpátalja, Dupka György Levél, Szép Ernő Imádság, Horváth Sándor Mert a haza… című verse, valamint a Házi Áldás megzenésített változata is.
Líceumunkban a versszerető diákok között többen maguk is írnak verseket. A KMPSZ versíró pályázatán (Ifjú poéták pályázat) Komonyi Arnold 10. a osztályos tanuló kategóriája legmagasabb elismerésében részesült a Kopott ajándék című verséért, melyet alkalmunkon maga adott elő. Diákjaink előadását követően Füzesi Magda költőnő olvasta fel versét és köszöntette a jelenlévőket.
A délután folytatásában a felvidéki Kicsi Hang verséneklő együttes Katicája mutatkozott be. A Kicsi Hangot ketten, Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József alkotják. Sajnálatos módon az együttes férfi tagja elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni hozzánk, de Katica ennek ellenére egyedül is nagyszerű hangulatot teremtett énekhangjával és zongorakíséretével. Előadásában hallhattuk többek között Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Sinka István, valamint Weöres Sándor verseit. A komoly, szívhez szóló rész után gyermekdalokkal rázta fel a hallgatóságot, melyek sorában a Balassi Intézet, a Márton Áron Szakkollégium és a minisztérium jeles képviselői is helyet foglaltak, és közösen énekeltük a Süss fel, Nap című gyerekdalt, melytől az egész zsibongó hangosan zengett.
Ezután az Almanach együttes lépett színpadra, akik saját megzenésítésben színvonalas előadásban mutatták be a legismertebb költők verseit. Az együttes tagjai között két volt diákot, Sütő Rékát és Simon Dávidot is köszönthettük.
Az alkalom különlegessége az volt, hogy a Nagyberegi Református Líceum színpadán először énekelt közösen a Kicsi Hang Katicája és az Almanach együttes, akik Nagy László: Ki viszi át a szerelmet című megzenésítés után a születésnapos költőt, József Attilát saját versével, a Születésnapomra cíművel köszöntötték.
Bátran állíthatom, hogy a költőnek is tetszett volna e szerény ünneplésünk.
Rendezvényünk a Balassi Intézet támogatásával valósult meg.
Molnár Máté,
a NbRL 9. osztályos tanulója