A málenykij robot 80. évfordulójára emlékeztek Beregszászban
A málenykij robot áldozataira emlékeztek november 19-én Beregszászban.
A 80 évvel ezelőtt zajlott esemény a kárpátaljai magyarság történelmének legnagyobb tragédiája, mely több tízezer magyar férfi halálát jelentette.
Beregszászban az emlékünnepség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola udvarán kezdődött, ahol a jelenlévők megkoszorúzták Matl Péter szobrászművész „Gúzsban” című szobrát, majd ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a helyi református templomban.
Molnár János püspöki helynök, beregszászi római katolikus esperes-plébános Jób könyvéből olvasott fel egy igeszakaszt, a sokat szenvedett útnak a történetét. Elmondta, hogy nekünk, akik már 80 éve hordozzuk ezt a szenvedést, szükséges megemlékeznünk. „Végső reménnyel arra kell gondolnunk, hogy Krisztus feltámadása és az ő élete számunkra az út, a remény. Mert Krisztus győzedelmeskedik a halál felett. Ezekkel a gondolatokkal emlékezzünk a mai napon, Istenre figyelve, Istentől kérve a vigaszt, Istentől remélve a segítséget és a megerősítést, és akkor megtapasztalhatjuk, hogy az Úr él” – zárta szavait Molnár János.
Egy emlékezés nem megismétli, hanem jelenvalóvá teszi a múltat. Tulajdonképpen, amikor a keresztény ember emlékezik, még ha nem is egyházi eseményről van szó, akkor is próbálja beleélni magát, újraélni és újraértelmezni mindazt, ami megtörtént a történelmünknek, az életünknek egy bizonyos szakaszában. Így nevelt fel minket Krisztus, és így tanított bennünket akkor, amikor saját maga is visszautal több olyan ószövetségi eseményre, amelyből levonta a következtetést, és amellyel próbálta felhívni a saját korában élő embereknek a figyelmét arra, hogy mit és hogyan kell értelmezni egy-egy történelmi eseményben” – mondta el Marosi István görögkatolikus áldozópap, az Ortutay-központ vezetője.
Hozzátette: „sokféle lehet a gonosznak az arca, sokféle lehet a gonosznak a megnyilvánulása. Akár a hadifoglyoknak, akár a magyar és a német férfiaknak a megsemmisítésére törekvő döntések, akár a koncepciós perek vagy az egyházak és a közösségek ellehetetlenítése – mind-mind ugyanabból az érzésből és gondolatból fakad: hogy a másik ember ne éljen, ne létezzen. Nyolc évtizede annak, hogy mindez megtörtént. Különösen fájdalmas ezekben a napokban vagy éppen a mai nap, hogy egy másik hasonló történést élünk át: megint egy háborúban, egy pusztító időszakban vagyunk, amelyben nehéz mind a logikát, mind az emberi érzéseket felfedezni. Imádkozzunk az emberekért, a döntéshozókért, és találjuk meg a lelki békét, mert a lelki béke az ember egyik legnagyobb kincse. Aki megtalálja önmaga számára és mások számára, a környezet számára is békességet és nyugalmat tud ajándékozni.”
Margitics János főiskolai lelkész, a Beregszászi Református Egyházközség lelkipásztora elmondta, hogy nagyon sokszor a legjelentősebb szavaink azok, amik a legveszélyesebbek is.
„A málenykij robot azzal kezdődött, hogy csak három nap, csak egy kis munka. De hazugság volt. Évek lettek belőle és több ezer áldozat. Amikor nincs ott Jézus Krisztusnak a szeretete, az oltalomé, az egymáshoz való viszonyulás alapja, akkor elszabadul a Földön a pokol. Hiszem azt, hogy nekünk közösen mindnyájunknak feladatunk is, hogy megemlékezésünkben, imádságunkban a Krisztustól felvett keresztünkben tegyünk azért, hogy a jövőben soha többé ne történhessen meg ez” – zárta szavait Margitics János.
Orosz Ildikó, a Pro Cultura Subcarpathica és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke elmondta, hogy mindenki addig él, amíg emlékeznek rá.
„Itt most egy szomorú eseményre kell emlékeznünk, ahol civil lakosokat hurcoltak el. Ezek a férfiak nem tudták a családjukat eltartani, ezek a férfiak nem tudtak megnősülni, mert nagyon sok fiatal volt közöttük, és nem is tudtak a családjukért kiállni.
Sok kárpátaljai család érintett a kérdésben, így kötelességünk és az utánunk jövő generációnak is kötelessége emlékezni, hogy még egyszer elő ne forduljon ehhez hasonló.
A mai napon felolvassuk azoknak a neveit, akik nélkül kevesebb a város, akik soha nem lehettek itt, akik hiányoztak az iskolapadokból, a templomból, akiknek az utódai, rokonai nem tudják megtölteni azt a teret, ahol évszázadokon keresztül éltek” – osztotta meg gondolatait Orosz Ildikó.
Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja elmondta, hogy ma egy olyan történelmi tragédiára emlékezünk, amely több ezer kárpátaljai családot érintett.
„Meg kell értenünk, hogy soha többé nem engedhetjük meg, hogy az emberi jogok semmibevétele irányítsa a világot. Fontos megjegyeznünk, hogy azok, akik hazatértek és átélték a tragédiát, sosem élhettek teljes életet, nem mehettek egyetemre, kitaszítottak lettek családjukkal együtt. Fontos emlékeznünk, hogy ne felejtsük el, mi történt velünk a múltban, és úgy építsük a jövőt, hogy többé ez ne forduljon elő” – mondta el beszédében Gyebnár István.
Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense, az Apáczai Csere János Könyvtár igazgatója felelevenítette a tragikus esemény történelmi mozzanatait. A meghurcolás szörnyűségeit visszaemlékezésekkel és a beregszászi áldozatok megrendítő történeteivel hozta közelebb a hallgatósághoz. A kárpátaljai települések névjegyzéke közül Beregszászé a leghosszabb. Sajnos a szovjet szervek nem vették figyelembe a 18 és 50 közötti korhatárt, hanem vittek idősebbet is, fiatalabbat is. Ezzel kapcsolatban Beregszász újabb szomorú rekordot tudhat magának. A legidősebb kárpátaljai elhurcolt szintén beregszászi férfi volt, aki 1868-ban született, vagyis elhurcolásakor 76 éves volt. De a beregszászi névjegyzékben sok 16-17 év körüli fiatal is szerepelt. Voltak többszörösen érintett családok is. Az egyik legmegrendítőbb történet az Imre családhoz köthető, ahonnan három testvért, három fiatalembert vittek el. A legfiatalabb fiú mindössze 18 éves volt, tüdőgyulladást kapott és meghalt. Testvére 23 éves volt, egy hét múlva temették el. Legidősebb bátyjuk egyedül tért haza. A kárpátaljai áldozatok pontos számát máig nem tudjuk.
Az előadást követően a jelenlévők egyesével olvasták fel a több mint 300 beregszászi áldozat nevét.
Az istentisztelet után a résztvevők gyertyákkal vonultak végig a városon, s a felolvasott nevet is magukkal vitték az emlékezés gyertyáival együtt. Elhelyezték az emlékezés koszorúit a református templom előterében, a Beregszászi Tarasz Sevcsenko Líceum bejáratánál, valamint a Széna téri emlékműnél. Több száz gyertya égett az áldozatok neveit hirdető táblák alatt.
A rendezvény a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal, valamint a történelmi egyházak közös szervezésében valósult meg.
A program megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
