A nap verse: Balla Teréz: Engesztelő

Én önző,bús manó,
kiköröztem a rosszallásod,

de most engesztelődni dörgölőzöm
emléked pazar asztalához.

Nyugodt s párás otthonom
tündérszigetén fészkelődöm.
Csak magamba nézhetek pőrén
minden halványkék délelőttön.

Hát visszahullok önmagamba,
lámpásom kanóca elszenesedett.
Feltérképeztem sorsomat:
merre induljak nélküled?

Oda kell adnom mindig mindenem.
Megszokhattam, hogy elvetélek,
ha várnom nem segítenek
töretlen lelkű kerti zenészek.

A lét immár a torkomig ér:
süthetek húst, keverek rántást,
kertem végig felástam reggelig,
ültettem hagymát, retket, sárgarépát.

Én vagyok, ki adni kényszerül.
Nem várhatok gólyát véghetetlenül,
a tengerek innen messze vannak,
a sirályok már elsuhantak
a kinyílt kalitkák rácsai közül.

A falakról néznek szemeid,
ráncaim tükrében dacolnak dőreségeim.
Kerülöm körbe diónyi voltomat,
mint visszajáró, makacs holtakat
– míg vissza nem fogadsz.

Nagybereg, 1996. október 25.
Forrás: kmmi.org.ua