A nap verse: Czébely Gabriella: Egyedül

Szétterülve több hektárnyi tájon
lüktetéssel sajgó nagy magányom
– szálló korom – mindent betakarna,
fűszál zölden egy szál se maradna.

Kriptaágyam kifeszített vászna
dobna engem idegen világba,
hol hitetlen, sunyi lelkek járnak,
porszót hintve jönnek, továbbállnak.

Szavam lassan sehol meg nem értik,
süppedhetek barna sárba térdig.
– De koponyám világűri csöndje
parázs vágyak féltő őrizője.