A nap verse: Czébely Gabriella: Otthontalanul

Muszájból magamnak ágyat vetettem,
benne fekszem, s jaj, nem mozdulok.

A múlt fénybárdja megvillan felettem,
s kegyetlenül sújtva rám zuhog.
Élesen ébred makacs látomásom,
zöldell a Kárpátok kedvesen,
és repülök oda át a határon,
hol szél zenél hárfa-fenyvesen,
a folytonosság örök, mozdulatlan,
az állandó némán változó.
Otthonom az, s én mégis itt maradtam.
– Elfogy a mozdulat és a szó.

Forrás: kmmi.org