A nap verse: Fodor Géza: A fal

„- előtted olykor ott a fal
a függőből vont határvonal
mit ha bemér a képzelet
hát inspirál, hogy újra kezdd
és folytasd felé az ostromot
teljes erődből, holott
rendíthetetlen az, mint a kőszál
mely eleve felfog, ellenáll
pedig micsoda nekfutások
hátrarcok, leverő lemondások
kudarca-kínja éget, élez
– beléd épül már, olyan él ez –
porig aláz, a vérig felsért
hibádból máris dupla mellvért
sehol benne egy laza tégla
sőt általad magát összetartja
míg teredet földig beköti
az idült dac csak föléd emeli
vele hiába azonosulsz
ott minduntalan visszahullsz
a vakolat rajta meg se reppen
ha mindenben indulsz éned ellen
hát sose magadat döntsd a falban
de a falakat önmagadban
s mikoron legkevésbé hinné az ember
a legkonokabb kövön is
átüt egyszer
már fölengedve egy szikla-résnyit
szemedbe rögvest új sugár nyit
legyen a legparányibb diadal

– magadban olykor ott a fal”

Forrás: Fodor Géza: Angyalok kezéből kihulló tájon című kötete, Intermix kiadó, Ungvár-Budapest, 2011