A nap verse: Kenyeres Mária: Utolsó ítélet
– Kövezd meg! – zúgja a tömeg.
– Irgalmazz! – súgja a szél.
– Feszítsd meg! – ordít a vezér.
– Bocsáss meg! – sírja a tél.
– Hallgassunk! – mondja a gyáva.
– Én félek! – suttog a lány.
– Nem szólok! – fénylik több szempár.
– Nem lehet! – egy ifjú kiált.
– De hát én… – mondja a vádlott.
– Hallgass el! – vádol a vád.
– Nem vagyok… – kezdi el ismét.
– De igen! Már nincs tovább!
– Hadd legyek… – Nem kell! Nem kellesz!
– Nem tudod… – Nem is kell már!
– Nem igaz! – Nem fontos az már!
Menj! Itt már nincs szükség rád!
Ballag és könnyez az ég is,
Hull fagyos égi keserv,
Követi lassan az árnyék,
Fájdalmát a föld bírja el!
– Kövezd meg! – hallja és hallja.
Lelkében sír a magány
– Feszítsd meg! – rémlik most újra.
– Menj el! Már nincs szükség rád!
Az utcán már nem látni senkit.
Csak a fagyos szél jön szembe még.
Megáll. Letörli az utolsó könnyet.
Tovább megy. Hátra se néz.
Forrás: hhrf.org