A nap verse: Németi Anett: Estidő

Kőhalmok szürke
árnyán ülnek
az alvó, megrepedt falak.

Csillagpor helyett
homok csillog,
fehéren zúg
a néma pillanat.
Egy messzi emlék
fut a térben,
az óra gipszbe önti őt.
Csak ás, kapar
a múlt rögén át,
de nem leli
a tünékeny időt.
Az este íze
addig szétterül
az éhes szemek
tiszta íriszén,
keresni nincs mit,
illannak a gyöngyök,
míg tovalibben
a vibráló esti fény.

Forrás: netversfeszt.hu