A nap verse: Penckófer János: Múló időben

Előjön s kérdez minden csöndben,
minden félsz-alkalmat megragad,
iszonyú-őszintén rámkopog –
nincs haladék, nincs határtalan.
A letéteményezett időm,
igen, a célirányos percek
szűkszavú jelenlétében áll,
figyelmez, kér a Múló Rendben.
Megtalál miértje mindenütt,
futhatok Tiszán, Dunán túlra,
Minden Vizek mögé elkísér
jelene, jövője és múltja.
Múltkor az Andrássyn ért utol,
mint tegnap az Ung vára mellett –
könnyű köveket csókolt a perc,
míg várt szavamra önfeledten.
Ám egyszer elhangzott kérdése
válaszát benn, a fényben hordom,
nem titok és mégis mért hiszem:
sorok köze a legszebb otthon!
Biztos hely magamon kivül nincs.
Húzódom hát mind egyre beljebb.
Ezen országrész csak néz, csak néz,
nem értheti meg mért feszengek!
S ezért tűnhet úgy, nem érdekel
a millió idegen részlet,
épp elég teher, mi rámmaradt –
s nincs haladék, semmi kísérlet.
Persze megbékélek holnapig
e szüntelenül fogyó Rendben,
mert vár a letétemény-időm,
mit sosem sikerül felednem.
Előjön s kérdez minden csöndben,
minden félsz-alkalmat megragad,
iszonyú-őszintén rámkopog –
nincs haladék, nincs határtalan.

Forrás: Penckófer János Marad a part, a víz… című kötete, Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum kiadó, Budapest-Beregszász, 1997