A nap verse: Weinrauch Katalin: Szülőföld sóhaja

Komor felhők alatt
távol az ég alján
hegyek sompolyognak,
nyújtózkodnak kajlán,

lábuk előtt mezők
selymes zöld bársonyát
– mint erek a testet –
utak pókhálózzák,

a szétszórt falvakat
lazán összeöltik,
házak közé futva
lábunk nyomát

őrzik,templomokhoz érve
lelassulnak rendre,
s illőn térdet hajtva
fordulnak a rétre,

hátukat kínálják
a tehéncsordának:
alkony porködében
hazataláljanak…

Selymes pára lebben
álmos mezők felett,
Munkács vára sejlik,
hol föld támaszt eget,

nád emléke zizzen
Szernye mocsarában,
a csend madárhangot
rejteget markában.

Esti harang szavát
szellő babusgatja,
szülőföld sóhaja…
– Nekem itt a Haza

Forrás: kmmi.org