A szép hercegnő titka – Egy da Vinci-kép nyomában (2. rész)
A puszta lehetőség azonnal heves vitát robbantott ki.
A kép eredeti minősítői kitartottak a „19. századi német festmény” besorolás mellett. Viszont az a volt tulajdonos – Jeanne Marchig -, aki annak idején a Christie’sre bízta a kép értékesítését, beperelte az árverési céget, mert az nem ellenőrizte megfelelően a rajz eredetét.
Az eljárást elévülés címén felfüggesztették, de a polémia csak fokozódott.
A szálak Varsóba vezettek
Cotte közben több más európai országra is kiterjesztette a nyomozást, ugyanis az óriásira felnagyított felvételek baloldalán három pici lyukat vett észre, egymástól azonos távolságban. Tűszúrások lennének? Vagy egy könyvkötés nyomai?
Kemp az utóbbira gondolt: a pergamenlapot esetleg egy könyvből emelhették ki. Rögtön üzent az általa kapcsolatban álló intézményeknek: van-e tudomásuk olyan könyvről, amelyet az 1490-es években a Sforza-ház számára köttettek be, és legalább 24×33 centiméteres lapokból áll?
David Wright művészettörténész jelentkezett a pontos válasszal. Négy ilyen fényűző kötésű, pergamenlapokra írt könyv ismeretes, a szakirodalomban Sforziadák néven szerepelnek, és Francesco Sforzának, a herceg apjának az életét örökítik meg. Mindegyiket a milánói hercegi udvar valamelyik fontos eseménye – születések vagy esküvők – alkalmából adományozták. Az egyik a francia Bibliotheque Nationale, a másik a British Library tulajdona, a harmadikat feldarabolták, így Firenzébe és a Vatikánba került.
A negyedik a varsói Nemzeti Könyvtárban található. Az különleges alkalomra készült, méghozzá Bianca és Galeazzo esküvőjére – és Leonardo da Vinci akkor éppen Galeazzónál élt!
Cotte először Lengyelországba utazott – és nyert! A varsói példány kötésében a lyukak távolsága pontosan akkora volt, mint azon a pergamenlapon, amelynek eredete után nyomozott, és pontosan olyan pergamenre írták, mint amilyen az volt – és a könyvből egy lap hiányzott! A Cotte a többi kötetet is megvizsgálta, de kiderült, hogy nem jöhetnek szóba.
Tévedni emberi dolog
A varsói kötet története viszont pontosan dokumentált.
Először I. Ferenc francia király gyűjteményének részét alkotta, majd 1518-ban Jagello lengyel királynak ajándékozták egy másik Sforza-lánnyal kötött házassága alkalmából. Később egyik – a Zamojski-nemzetséghez tartozó – leszármazottjuk kollekciójában tűnt fel. Feltehetően ebben az időszakban, a 18. században, a kötés restaurálásakor vághatták ki a pergamenlapot. Valamelyik Zamojskinak túlságosan tetszett Bianca profilja…
A tölgyfaalapra felragasztott portré ezután többször is gazdát cserélt. Végül egy svájci restaurátor, George Marchig birtokába került: az ő özvegye volt az, aki elkövette a „végzetes hibát”, hogy a Christie’s árverésére beadta a képet.
Miután a rajz útját sikerült hitelesen dokumentálni, Kemp szerint nincs helye további vitának arról, valóban Leonardo da Vinci művéről van-e szó. A művészettörténész elismerően méltatta a francia mérnök-informatikusok teljesítményét: többet sikerült megtudni a szép hercegnőről, mint akár A hermelines hölgyről.
Ám furcsa módon a több évszázadot felölelő bravúros nyomozás sikere ellenére a Leonardónak szentelt következő nagy kiállításon, amely november 9-én nyílik meg a londoni National Gallery termeiben, még nem szerepel a „Bella Principessa” – noha a tárlat éppen a mester milánói éveit eleveníti fel. Sem a pergamenlapot, sem a kódexet nem kérték ki. Rossz nyelvek szerint a múzeum nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a Christie’st.
A párizsi lap más okot feltételez. Tévedni emberi dolog, de a Le Monde szerint éppen ezért nem lesz könnyű rávenni az ismert szakértőket arra, hogy a régi mesterek műveinek hitelesítéséhez rendszeresen igénybe vegyék a csúcstechnológia vívmányait. Kissé tartanak a Lumiere Technology különleges berendezéséhez hasonló szuperműszerektől. Mert igaz ugyan, hogy az új kamerák örömteli meglepetéseket szerezhetnek egyes művek tulajdonosainak, egy csapásra dollármilliomossá tehetik őket, de szörnyű csalódásokat is okozhatnak….
Mi történik, ha egy nagy mester képeként számon tartott valamelyik alkotásról éppen azt bizonyítják be, hogy más kéztől ered?
forrás:mti.hu