Adventi Liszt koncert a főiskolán

2011. december 2-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Liszt Ferenc emlékév keretében nagyszabású rendezvényre került sor.

A 2011-es év, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója, nemcsak Magyarországon, de az egész világon, a klasszikus zene kiemelt ünnepe. Liszt személyében mindazt megtaláljuk, amit a nagyság fogalmán értünk. Hosszú és mozgalmas életútja bizonyítja, hogy kitartással, elkötelezettséggel és hazaszeretettel bármi elérhető. Liszt munkássága elevenen egyesíti a magyar és az európai kultúrát, és érezteti, hogy e kettő elválaszthatatlan egymástól.

Magyarország hűséges szülötteként páratlan nyitottsággal szívta magába mindazokat az értékeket, amelyekkel mozgalmas élete során Európa különböző országaiban találkozott, ugyanakkor mindenütt önzetlenül és hatékonyan hozzájárult a zenei kultúra fejlődéséhez.

Az intézményben első alkalommal szerveztek komolyzenei koncertet, melyet jelen esetben nagy sikert aratott.

liszt003A koncert előadói voltak:

Bacsi János – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Budapest) hallgatója, aki Liszt darabjai mellett Brahms intermezzóját is előadta.

Czébely Beáta – a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Budapest) hallgatója, szintén Liszt Ferenc darabokkal és egy Chopin művel gyönyörködtette a közönséget.

Jőrös Andrea – a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar diákja, aki bebizonyította, hogy nemcsak gyönyörűen játszik a billentyűkön, de csodálatos hangjáról is bizonyságot tett Csodálatos dolog lehet és Ha álmom mély című Liszt dalokat énekelve.

Fülöp Ibolya – a Vilnuszi Zeneakadémia volt hallgatója, aki jelenleg az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskola tanára. Az előadás során zongorán kísérte Tomics Ferenc klarinétos előadását.

Dankó Miroszlava – Lembergi Zeneakadémia volt hallgatója, és jelenleg az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskola tanára. Liszt Ferenc Lengyeles és Magyaros című négykezes darabjait játszotta Fülöp Ibolyával.

liszt004Tomics Ferenc – a Lembergi Zeneakadémia volt hallgatója, jelenleg az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskola tanára és Ukrajna Érdemes Művésze.

 

 

 

 

 

 

 

A koncert elején Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke köszöntötte a művészeket és a vendégeket. Majd az előadás végén köszönetét fejezte ki a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa felé, hogy fedezték a molinó elkészítésének anyagi költségeit, amely Kulin Ágnes tervei alapján készült.

A koncert szervezője a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet volt, az emlékest  a Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával valósult meg.

lisz001