„Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza”

„Egy Szelmencből lett a kettő, egyesítse a Teremtő
Áldjon Isten békességgel, tartson egybe reménységgel
Mi reményünk megmarad, összeforr mi szétszakadt
Két Szelmencnek kapuszárnya, falvainkat egybezárja.”

Olvasható azon a határt jelképező félbevágott székely kapun, melynek egyik fele Kisszelmenc (Ukrajna), míg másik Nagyszelmenc (Szlovákia) oldalán áll. Az egykor Magyarországhoz tartozó települést ugyanis erőszakkal kettévágta a csehszlovák–szovjet határ. Az egymástól elszakított rokonok, barátok és szerelmesek hatvan évig vártak arra, hogy a szögesdrótok lekerüljenek. A két település között ma szlovák–ukrán kishatárátkelő áll, melyet ukrán oldalról csak vízummal léphetnek át.

A „kis berlini fal” ügye sokáig fölkavarta a nemzetközi médiát, számos írás született a témában. Zelei Miklós magyar költő, író, újságíró A kettézárt falu címmel jelentette meg dokumentumregényét 2000-ben a település szétválasztásáról. Az író egyike volt azoknak, akik szorgalmazták a határon álló kapu kinyitását. A történetből később színdarabot írt Zoltán újratemetve címmel. A színművet Zsámbékon a budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) és a Zsámbéki Színházi Bázis együttműködésével mutatták be. A Vidnyánszky Attila által rendezett darabot december 2-án (premier) és 3-án a kárpátaljai közönség is megtekinthette Beregszászban.

Az előadás visszaröpít a nagy és töretlennek hitt Szovjetunió korszakába, amikor mindenki tudja: amíg az a zászló leng, az a hatalom! Vörös sarokban a kommunista eszme, kék sarokban maga az ember. Az ember, aki egykor szeretett, meghalt, s örök nyugodalmat szeretne hűséges menyasszonya mellett. S az ember, aki ebben segítene a szokás és végakarat parancsával. Ám az eszme köntösébe bújtatott rendszer ezt nem teszi lehetővé.

szinhaz.zoltan.02
A színdarab két főszereplője, Zoltán Zoltán (Rácz József) és Kapusi Júlia (Tarpai Viktória), nem kívánnak mást, mint egymás mellett leélni az életüket örök szerelemben. Mielőtt azonban Isten is megáldhatná frigyüket, településüket kettészelik, s a láthatatlan kéz szétválasztja ezzel az életet az azt kiegészítő élettől. Zoltán utolsó kívánságát óhajtja teljesíteni családja és barátai, eltemetni szerelme sírja mellé, hogy halálának házában vele lehessen. Ezen a határon azonban még átbeszélni is tilos, ugyanis a szovjet határ frontvonal. A koporsó körüli események azonban bemutatják mindkét oldalát a „valódi frontnak”: a megtévesztő politikát folytató szovjet határőrséget, és a polgárok kiszolgáltatott helyzetét, a felsőbbrendűséget játszó durva hozzáállást, és a csempészés groteszk fortélyait a tehetetlenség és kicsinység érzésével. Ismerteti a Gulagra elhurcoltak és a papok sorsát, akiket az 54. § alapján a fasiszta rendszer támogatóiként ítéltek el, de bemutatja a mindenkibe mesterien belecsepegtetett szocialista szellemet is. Megelevenedik előttünk egy világ, amely talán még nem is olyan letűnt, mint gondolnánk.

A nézőtér és a színpad között szögesdrót húzódik végig. Ezáltal éppúgy kerítésen keresztül nézhetjük az előadást, mint egykor a két település lakói magát az életet. Zoltán és Juli lénye körülöttünk leng mindvégig, erősítve ezzel az előadás drámaiságát. Szerelmük fájdalma azonban a szögesdróton keresztül is oly erővel hat ránk, nézőkre, mintha mi magunk vesztettük volna el egymást. Lehet ez talán azért, mert a jelenetek nálunk, Kárpátalján történnek, s talán nem is csak a ’40-es és a rendszerváltás éveiben, hanem még ma is.

A történelem olykor szétválaszt, ám ahogyan a darabból is kiderül, a szétszakított darabok összefoltozhatóak, mert minden átlépés a határon egy szimbolikus öltés a szétszakadt országrészeken. S a beregszászi színház ezzel az előadásával immár a sokadik öltését varrta.

Kárpátalja.ma