Anyanyelvünk határozza meg anyagi helyzetünket? Nincs jövő, van pénz

A Yale Egyetem egy kutatója szerint anyanyelvünk határozza meg, mennyire vagyunk hajlamosak takarékoskodni. Szerinte az a meghatározó, hogy a nyelvben van-e jövő idő – ráadásul azok gondolnak inkább a jövőre, akikében nincs…

Keith Chen „viselkedésközgazdász” (behavior economist) azt vizsgálja, hogyan hoznak az emberek döntéseket. Munkája közben az az ötlet merült fel benne, hogy mi van, ha az emberek anyanyelve is befolyásoló tényező.

A következőképpen gondolkodott. A kínaiban nincs külön jövő idő, hanem a jelen idejű alakok fejezik ki a jövőt is. (Magyar szemmel nézve ez nem olyan furcsa, hiszen mi is gyakran mondjuk, hogy holnap kirándulni megyek, ahelyett, hogy holnap kirándulni fogok menni – jól meglennénk a jövő idő nélkül is.) Éppen ezért a kínai beszélői számára a jelen és a jövő ugyanaz. Ezzel szemben azoknál, akiknek nyelvében külön jövő idő van, a jelen és a jövő két élesen elválasztott dolog, ezért a jelenben nem is gondolnak a jövőre.

Chen maga is őrültségnek tartja elméletét, melynek indoklása ráadásul könnyen megfordítható: akinek van jövő idő az anyanyelvében, az tudatosabb a jövővel kapcsolatban, így többet takarít meg. Szerinte a tények mégis azt mutatják, hogy van összefüggés. Az angolban, az arabban, a görögben és az újlatin nyelvekben van jövő idő, és azokban az országokban, ahol ezeket a nyelveket beszélik, jóval kevesebbet takarítanak meg, mint ahol olyan nyelveket beszélnek, melyekben nincs jövő idő – ilyenek Chen szerint a kínai, a német, a japán vagy a norvég. Chen szerint az előbbi nyelvek beszélői 30% valószínűséggel tesznek félre pénzt, mint az utóbbiakéi (ha azonos jövedelmű, képzettségű és vallási csoportokat vizsgálunk). Nyugdíjba vonulásukig a jövő időt ismerő nyelvek beszélői átlagosan 200000 dollárral kevesebbet takarítanak meg, mint a jövő időt nem ismerő nyelvek beszélői.

A nyelvészek azonban kritikusan állnak e feltételezéshez. Eleve nem hisznek abban, hogy jelentősen befolyásolná az ember gondolkodását az, hogy milyen nyelvet beszél. Az ezt hirdető Sapir-Whorf hipotézist mára már elvetették.

Eleve veszélyes módszer az, amikor nagy számú nyelvből próbálnak statisztikát készíteni, figyelembe nem véve azt, hogy a nyelvtanok által említett kategóriák valójában miként funkcionálnak. Így például a magyart könnyen besorolnánk a jövő időt ismerő nyelvek kategóriájába, a valóságban azonban sokkal inkább a jelen idejű alakokat használjuk a jövő idő kifejezésére is. Chen egy kritikusa rámutatott, hogy a viselkedésközgazdász teljesen tévesen sorolta be az orosz nyelvet. Mi itt a szerkesztőségben azon csodálkoztunk, hogy miért is ne lenne a németben jövő idő.

Chen a kritikára válaszul azt mondta, ő is egészséges szkepticizmussal fogott a munkához, de egyelőre nem talált egy ellenpéldát sem. Akkor mi már csak arra lennénk kíváncsiak, az oroszokkal (vagy a németekkel) mi a helyzet…

Forrás: nyest.hu