Az aradi vértanúkra emlékeztek Nagyszőlősön

Október 6-án a Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola dísztermében került sor a megemlékezésre.

Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bacskai József főkonzul úr, valamint Papp Ferenc konzul úr az Ungvári Főkonzulátus képviseletében, Fülöp Andrea beregszászi konzulasszony, dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola  rektora, Petei Judit, a megyei tanács képviselője, Rezes Károly, a járási tanács elnöke, Bocskai István, Nagyszőlős polgármestere, Sín József, a KMKSZ alelnöke, Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke.

A nemzeti imádságok eléneklése után a jelenlévők egyperces néma csenddel adóztak a háborúban elesett katonák emléke előtt.

Fülöp Andrea konzulasszony kiemelte beszédében, hogy az október 6-i események nem szabad, hogy lesújtsanak bennünket, hanem éppen ellenkezőleg, bátorítsanak, mert a szabadságot egykor sem adták, de ma sem adják könnyen, a történések azt igazolják, hogy a szabadság törékeny, mindig befejezetlen, soha nem teljes. Mindig van mit tökéletesíteni rajta, és mindig meg kell küzdeni érte. Legyünk méltóak hőseinkhez.

A Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola, valamint Kárpátaljai Magyar Líceum nagyszőlősi diákjai színvonalas zenés-verses összeállítást adtak elő. Műsorukban felelevenítették az október 6-i eseményeket.

A rendezvény báró Perényi Zsigmond mellszobrának megkoszorúzásával zárult.

Bocskor Zita

Kárpátalja.ma