Az irodalom a középpontban: olvasásnépszerűsítő „verseny” a Rákóczi Főiskolán
A nagy sikerű rendezvénysorozat mintájára a beregszászi magyar főiskola hallgatói is megszavazták saját legkedvesebb regényüket (Nagy Zoltán Mihály kárpátaljai magyar író A sátán fattya c. kisregénye kapta a legtöbb szavazatot).
Idén, a Magyar Költészet Napjához is kapcsolódva, újra a diákok legkedvesebb könyvét keresik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Főiskolások Legkedvesebb könyve című rendezvénysorozat alatt. A március végén indult program során előbb a diákok és tanárok javaslata alapján összeállt egy 225 kötetből álló bő lista. Az ezen szereplő könyvekre a főiskola épületében több helyen is kihelyezett gyűjtődobozokban lehetett kézzel írott lapocskákon szavazni. Már ebben az első fordulóban is csaknem ezer szavazat érkezett, kialakítva a 100 legkedvesebb kötet listáját. A második fordulóban aztán újabb lendületet vett az akció, az intézményben kihelyezett szavazóládák mellett már a Facebookon is leadhatták szavazatukat a diákok és tanárok. Ebben a körben megközelítőleg négyezren adták le voksukat, kialakítva ezzel a húsz legkedvesebb főiskolai regény jegyzékét. A kampány ezen szakaszában már mindegyik kötetnek szurkolótábora alakult, melyek szinte az egész főiskolát beborították kedvenc kötetük ajánlóival. Ez a forduló április 26-án zárul. A húsz kötetből tíz jut be a végső fordulóba. Erre a tíz kötetre azonban már nem szavazócédulákon vagy az interneten lehet majd szavazni, hanem április 27-én a főiskola Esztergom termében kerül sor a döntőre, ahol az egyes könyvek szurkolói, legodaadóbb olvasói érvelnek majd saját kedvencük mellett, és a jelenlévő közönség szavazza majd meg a Rákóczi Főiskola legkedvesebb könyvét.
hai