„Az olvasók fedeztek fel”

Voltak a 18. századi Magyarországon boszorkányperek? Lesz-e folytatása Fábián Janka új könyvének: Az utolsó boszorkány lányának, valamint Az utolsó boszorkány történeteinek? Melyik korszakban és hol fog játszódni a szerző következő regénye? Készül-e film valamelyik kötetből? Többek között ezekről kérdeztük Fábián Jankát, aki mesélt az indulásáról és a történelmi regényírás folyamatáról is.

Legújabb regényedben: Az utolsó boszorkány lányában és az azt megelőző novelláskötetben: Az utolsó boszorkány történeteiben a boszorkányüldözések és javasasszonyok világát eleveníted fel. Mi adta az ötletet a témához?

Éppen egy másik könyvemhez kutattam a javasasszonyokról, amikor rátaláltam a 17. század végi, 18. század eleji boszorkányperek iratanyagára az interneten. Rögtön éreztem, hogy szívesen foglalkoznék vele, mert nemcsak a téma érdekelt, hanem a korszak is. Szerettem volna írni a 18. századi eseményekről és arról, milyen vádakkal ítélték máglyahalálra a nőket és néha a férfiakat.

Érdekes, hogy a köztudatban inkább a középkorhoz vagy Amerikához kötik a boszorkánypereket, nem is gondoltam, hogy Magyarországon is volt a 18. században hasonló.

A boszorkányperek utolsó nagy hulláma valóban Amerikából indult, onnan jutott Nyugat-Európába, majd hazánkba is. Nálunk kicsit másképp zajlottak, mint a régebbi boszorkányperek, tőlünk ugyanis nagyon távol állt a nyugati hozzáállás. Nekünk, magyaroknak megvolt a saját, külön bejáratú hagyományunk, ami a boszorkányhitet és -üldözést illeti. Nem ismertük az idegen módszereket, amellyel vallatták és vizsgálták őket, azt se tudtuk hirtelen, hogyan fogjunk hozzá, ezért német és osztrák területekről jöttek vizsgálóbírók és nyomozók, hogy segítsenek az itteni hatóságoknak a boszorkányperekben. A másik tévhit, hogy a pereket az egyház intézte, pedig az utolsó üldözési hullámot kifejezetten a világi hatóságok végezték, ők ítélték máglyahalálra vagy száműzetésre az áldozatokat. Mária Terézia korában ért véget a boszorkányüldözés. Még ekkor is előfordultak perek, de ezek voltak az utolsó esetei az üldözési hullámnak.

A történeteidben beleláthatunk az akkori boszorkányüldözésbe?

Igen, a novellákban, melyeket először kezdtem írni, felhasználtam a korabeli perek iratait is. A főhős Sárosi Felícia, akinek máglyahalálra ítélik a nagynénjét, majd Mária Terézia javasasszonya és bizalmasa lesz. Azt lehet tudni, hogy az uralkodónőnek valóban voltak közrendű bizalmasai, például egy komorna és még egy kályhafűtő is – innen jött az ötlet. Úgy terveztem, hogy ez egy sorozat lesz, és e-könyvben fognak megjelenni a részek. A Libri Kiadónál az első három rész ki is jött, de kiderült, hogy Magyarországon egyelőre olyan ellenszenv van az olvasókban az e-könyvek iránt, hogy végül további történetekkel kiegészítve nyomtatásban is kiadtuk a tavalyi könyvhétre az 5 novellát, amelyek kapcsolódnak egymáshoz, de külön is olvashatóak.

Ezek folytatása Az utolsó boszorkány lánya?

A novellák írása közben annyi minden összegyűlt erről a témáról és korról, hogy kinőtt belőle egy regény is. Beleszerettem a 18. századba, az akkori eseményekbe, így született meg a történet, amely Sárosi Felícia lányáról szól, de önálló regényként is olvasható. Az első fele Bécsben, míg a második már Párizsban játszódik a francia forradalom előtt, egy nagyon izgalmas korszakban. Már három hónapja a könyvesboltokba került, és eddig rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, szeretik az olvasók.

Lesz folytatása a boszorkánytörténeteknek?

Igen. Sárosi Felíciáról írok további novellákat, melyek idén fognak megjelenni. Az első rész tavasszal fog kijönni e-könyv formájában, de később a többivel együtt nyomtatásban is olvasható lesz. Ezek ismét az utolsó boszorkányról és Mária Teréziáról fognak szólni, de lesz majd egy ráadás novella is, amelyben a lánya, Zsófia történetét gondolom tovább, és Az utolsó boszorkány lánya után játszódik majd.

Közben dolgozol új regényen is?

Két regényötletem is van, amelyek egyformán kedvesek a számomra. Mindkettőhöz ugyanannyi információt gyűjtöttem, és nem tudtam eldönteni, melyiket dolgozzam ki előbb. Ezért megszavaztattam a Facebookon az olvasókkal, hogy melyiket szeretnék: a 19. században vagy a 20. században játszódó történetet. Ők a 19. századit választották, így ehhez fogtam hozzá. Az 1848-as szabadságharc után, az 50-es 60-as években járunk majd Magyarországon és Amerikában, ahol az amerikai polgárháború lesz a kitekintés a nagyvilágba, hiszen annak is sok magyar vonatkozása volt.

Minden regényedben a történelmi múltba repítesz minket. Hogyan lehet úgy megragadni az elmúlt világot, hogy az olvasónak hihető legyen?

Rengeteg kutatással jár, és hihetetlenül sok mindennek kell utánanézni. Olyan apróságoknak is, mint például milyen ruhát hordtak akkor, milyen szappannal mosakodtak. A nagy történelmi események mellett mindig megtalálható a „kisbetűs” történelem, amely az emberek hétköznapi életébe enged bepillantást. Ezek az apró momentumok teszik átélhetővé és hihetővé az olvasók számára az általam teremtett világot. Viszont ezeket nem találjuk meg a történelemkönyvekben. Olvasok a témában forrásokat, feldolgozásokat, korabeli irodalmat és regényeket, levelezéseket, de vizuális tartalmakat: fotót, filmet, festményeket is megnézek. Nagyon sokat kutatok, de élvezet ez a munka. Borzasztóan szeretem csinálni, és az olvasói visszajelzésekből is látszik, hogy sokukat éppen a bemutatott hétköznapi világ fog meg. Annak is mindig nagyon örülök, amikor valaki azt mondja, hogy elolvasta a regényt, és annyira felkeltette az érdeklődését egy-egy történelmi esemény iránt, hogy annak még külön utánanézett.

Sosem tartottál attól, hogy esetleg valami nem lesz a regényben korhű?

Természetesen tartok tőle. Valaminek inkább háromszor-négyszer utánanézek, de már így is sétáltam bele csapdába. Tévedés előfordul néha, de ha észreveszem, ezeket a későbbi kiadásokban kijavítjuk. A történelem nem egzakt tudomány, attól is függ, melyik történészt olvassa a szerző, hol néz utána egy-egy témának. Az sem segít feltétlenül, ha azokat kérdezzük meg, akik akkor éltek – például az 56-os forradalommal kapcsolatban –, mert mindenki másképp emlékezik rá vissza, mindenki a saját életén át szűri meg a történéseket. Az azonban rendkívül jólesik, amikor történelem szakostól, történésztől kapok visszajelzést, és megdicsérnek, hogy alaposan utánajártam a témának, a könyvem nekik is érdekes volt.

Először egy cselekmény, szereplő születik meg a fejedben, vagy a kort választod ki?

Lehetetlen egy kész cselekményszálat csak úgy belehelyezni egy századba. Először a kort kell meghatározni. Én mindig úgy kezdem, hogy ha kiválasztottam az időszakot, akkor megnézem a nagy összefoglaló munkákat, és sorba veszem, milyen történelmi események voltak akkor. Ezekre természetesen emlékszem is történelemszakos tanárként, de nem káptalan a fejem, így mindig végigmegyek a lehetséges eseményeken, és megnézem, mi az, amit szeretnék felhasználni ezekből a regényemben, mert hatással lehet a szereplőimre. Nem célom, hogy ismeretterjesztő könyvet írjak. Én regényeken dolgozom, és azt figyelem, miként tudom behelyezni a fejemben alakuló cselekményt abba a díszletbe, amelyet a történelmi háttér kínál, hogy az gördülékeny és hihető maradjon az olvasó számára.

Korábbi regényed, a Búzavirág magyar lányról és családról szólt, míg legújabb könyved: Az utolsó boszorkány lánya Mária Terézia és Marie Antoinette udvarába visz a XVIII. század végére. Mindig van magyar szála a regényeidnek?

Tudatosan törekszem arra, hogy alapvetően magyar történetet dolgozzak fel magyar szereplőkkel, de mindig van a regényemben külföldi kitekintés is. Már csak azért is, mert a történelem szak mellett angol és francia nyelvszakos is vagyok. Ezeken a nyelveken szintén szoktam olvasni, kutatni a témában. Gyakran megkérdezik: elutazom-e azokra a helyszínekre, amelyeket felvonultatok, de ilyenkor mindig elmondom: nem tudok visszautazni kétszáz évet a múltba, és a mai Bécs, Párizs, Hollywood már nem úgy néznek ki, mint sok évtizeddel ezelőtt.

Történelemtanár lettél, és a regényeid is a múltban játszódnak. Miért szeretted meg a történelmet?

Egészen korán, már általános iskolában szenvedélyemmé vált a történelem, még azelőtt, hogy elkezdtük volna tanulni ezt a tárgyat. Gárdonyi Géza író – aki történelmi témában maradandót alkotott – volt a kedvencem, az első, aki hatással volt rám. Miatta szerettem volna kislánykoromban régész is lenni, mert a Láthatatlan emberben szerepel, ahogy Attila királyt eltemetik, és én akkor vágytam rá, hogy megtaláljam a sírját.

Hogyan lett belőled író?

Az első könyveim magánfinanszírozásban jelentek meg a Hungarovox kiadónál. Nem volt semmilyen írói hátterem, ismerősöm, összeköttetésem, semmi reklámom. A nagyobb kiadók nem is álltak velem szóba. Hiába küldtem el a kéziratokat, semmilyen visszajelzés nem érkezett rájuk. Ez első körben lelombozott, de aztán mindig tovább mentem, és végül egy kiadónál kis példányszámban megjelenhetett a regény. Viszont a közönség hamar rátalált, elkezdtek érdeklődni iránta, mindenfelé keresték a köteteket. Engem tehát az olvasók fedeztek fel, nekik köszönhetően építkezhettem, és értem el mindent. Erre nagyon büszke is vagyok! Az első pár könyvem után kerültem az Ulpius-ház Könyvkiadóhoz, ahol tíz regényem és több novellám jelent meg, majd amikor 2015-ben becsődölt, átmentem a Libri Kiadóhoz. Náluk is született már négy könyvem, abból az egyik az Ulpiusnál kiadott könyvem újrakiadása. Azt tervezzük, hogy a Librinél sorban megjelentetjük a korábbi, Ulpiusnál kiadott regényeket is, melyek már alig szerezhetők be az országban.

Szerinted mi lehetett az, ami az első könyveidben megragadta az olvasókat?

Jókor találta telibe a könyvpiacot, mert volt egy hiány a női szemszögből írott történelmi regények terén, és én ezt érzékeltem, és próbáltam is jelezni a kiadók felé. Láttam, hogy ennek lenne közönsége, és aztán engem igazoltak is az események. Szerették a századfordulón induló családregényt. Betalált, és sok rajongót szerzett.

Felmerült már, hogy filmet lehetne készíteni az egyikből?

Még nem kerestek fel ezzel kapcsolatban, de az olvasótalálkozókon meg szokta kérdezni a közönség, hogy mikor lesz film a regényeimből. Azaz az olvasók részéről lenne rá igény, és én is nyitott lennék rá. Ha megkeresnének az ötlettel, nem zárkóznék el előle.

Rövid időn belül nagyon sok regényed jelent meg. Gyorsan írsz?

Nem az első könyvem megjelenéskor kezdtem az írást. Már évek óta készültem rá, hogy könyvet fogok írni, így több kötetre való jegyzetem és kutatásom született, melyekre tudtam támaszkodni az első regényeknél. Ma azonban már lelassultam, mert nem lehet a kutatásra szánt időt megspórolni.

Ha ennyi terved volt, miért nem kezdtél el korábban írni?

Mert sokat bizonytalankodtam és féltem. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a kiadás, de magamban is bizonytalan voltam, hogy egyáltalán meg tudok-e majd írni egy regényt, hiszen ez nem egyszerű feladat. Már megszülettek az ötleteim, ezekhez vázlatokat készítettem, kutattam a történelmi háttérről, de sok-sok bátorság kellett ahhoz, hogy tényleg leüljek, és elkezdjem megírni a regényt. Csak a pillanatot halogattam, de tudtam, hogy egyszer el fog jönni. Vártam a megfelelő alkalomra, kifogás pedig mindig akadt: az írás úri huncutság, sok a munkám, nem szeretnék csak magamnak írni, és mi lesz, ha nem találok kiadót – ilyen gondolatok kavarogtak bennem. Mégis legyőztem az aggodalmakat, és amióta belevágtam, folyamatosan írok. Sejtettem is előtte, hogy ha egyszer belekezdek, nem lesz többé megállás.

Wéber Anikó