Benkő László Lions-díjat kapott

Lions-díjjal tüntették ki Benkő Lászlót, az Omega együttes billentyűsét; a jószolgálati munkáért járó elismerést a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége adományozta a zenésznek.

A zenész a magyarországi Lions Clubok jótékonysági akcióit segítő, csaknem egy évtizede tartó aktív munkájáért kapta a kitüntetést – közölte a szervezet.

A díjat olyan személynek ítélik oda évente egy alkalommal, aki kiemelkedő, országosan ismert közéleti tevékenységével, több éven keresztül személyes munkájával mutat példát az önkéntesség terén.

„Benkő László sok éve segít önzetlenül a rászorulókon. A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége egyike azoknak a szervezeteknek, amelynek tagjai megtapasztalhatták a zenész lankadatlan jószolgálati munkáját” – hangsúlyozta a szervezet.

A Lions-díjat Paulikovics Iván szobrászművész kisplasztikája és a tanúsító oklevél képezi, a díjjal pénzjutalom és más elismerés nem jár. A rockzenész egyebek mellett részt vállalt Szabó Andris vak énekes, zongorista pályájának elindításában. Az ifjú zenész azóta két lemezzel – amelyből az egyik platina – büszkélkedhet.

A fennállásának 100 éves jubileumához közeledő Lions Clubs International nemzetközi civil jótékonysági szervezet ma 206 országban van jelen és 46 ezer klubjának csaknem másfél millió tagja van. Munkájának legfontosabb célja a látás védelme, a vakok és gyengénlátók megsegítése. A Lions révén az elmúlt években világszerte több mint 120 millió gyermek jutott szemészeti ellenőrzéshez és a szükséges szemészeti kezeléshez.

A magyarországi tagszervezet évi mintegy 200 millió forinttal segíti a rászorulókat. A szövetség egyik legfrissebb programja egy szemszűrő autóbusz felszerelése és üzemeltetése – ez a látáskárosulás megelőzésében tölt majd be jelentős szerepet Magyarországon.

Forrás: MTI/Kultura.hu